Prózapublikációk
2023 óta újra készülnek prózai szövegek (a versek mellett). Teljesen mások, mint az, ami annak idején a Parazita című kötetben (FISZ, 2008) jelent meg – úgy gondolom, ott a mondani akarás, a „produkci…
A ’szerelem mint örvény’ forradalma
Olvasónapló a múltból, J. W. Goethe: Az ifjú Werther szenvedései
„semmi a világon nem teszi szükségessé az embert, csak a szeretet.” (Werther) A szívet jelentő német Herz szó 133 alkalommal fordul elő benne – rögtön az első bekezdésben háromszor –, és a lélek…
Három Fandorin-elbeszélés
Olvasónapló a múltból, Borisz Akunyin: A Víz bolygó
Borisz Akunyin, egyik kedvenc krimiíróm három kisregényét tartalmazza az a kötet, amit az Európa Könyvkiadó A Víz bolygó címmel jelentetett meg. Csak röviden szólok róluk, egyenként, rögzítve az olvas…
A sorstalanság felé
Olvasónapló a múltból, Singer: A Moszkát család
A 19-20. század fordulóján élt lengyelországi zsidó család története rendelkezik a családtörténetek azon erényével, hogy a sok hiteles figura életének alakulásával összevetve saját egyéni életünket re…
KISZOLGÁLTATVA, SZENVEDÉLLYEL
A magyar lap- és folyóiratkultúráról – 2024 elé
Megpróbáltam nagyon egyszerűen megfogalmazni mindent, ami most a szívem nyomja a folyóiratok, lapok kapcsán. Az egyszerű felől közelítettem a bonyolult felé a prae.hu irodalmi rovatában megjelent cikk…
Zsákban futás Anne Carson Vörös önéletrajza című könyvével
Fordította Fenyvesi Orsolya, Magvető, Budapest, 2017
„Hogy néz ki a távolság?” – ez egy szimpla, egyenes kérdés. A határtalan / belsőtől a szerethető / széléig ér. Minden a fényen múlik.”       Tudom, hogy leegyszerűsítem ennek az össz…
Érzelmi fogyatékosok
Tárcanovellát írni sokak szerint nem könnyű. A rövid terjedelem miatt nem tud részletesen kifejtett történet kibontakozni, viszont épp a kurtasága miatt minden elrontott szókapcsolat feltűnik az olvas…
Ahol az irodalmi élet jelentős része zajlik
Fizess elő az Élet és Irodalomra
Bajban van a magyar irodalmi nyilvánosság legjelentősebb lapja, az Élet és Irodalom. Anyagi bajban. Ez jelentheti azt, hogy csak nem figyelünk oda eléggé a lényeges dolgainkra, emiatt nem vesszük eleg…
Árral szemben
Iszapból és rothadásból született
November 29-én Koleszár Stella és Metzing Eszter: Iszapból és rothadásból született című kiállításának megnyitóján voltam az ISBN könyv+galériában. Iszapot és rothadást nemigen láttam, de ami ellenáll ezeknek, olyasmit talán igen.
A nő, aki fejben dől el
Gurubi Ágnes: Másik isten, Helikon Könyvkiadó, 2022
Egyszer utaztam egy budapesti taxisofőrrel, aki halkan füstölgött magában, miután egy rövidet telefonált. Úgy tűnik, ez az asszony sem az igazi – mormogta –, pedig ez már a nyolcadik feleségem. Nem vé…
Verspublikációk
2022 év eleje óta újra készülnek szövegek. Teljesen mások, mint a próza, ami annak idején a Parazita című (FISZ, 2008) kötetben jelent meg (a próza később jött újra) – úgy gondolom, ott a mondani akar…
Az indulózástól a pillangóhatásig
Palojtay János és Szőcs Kristóf négykezes zongoraestje kapcsán
Nem a szokványos darabok a klasszikus zenei repertoárból. Palojtay János és Szőcs Kristóf az egyszerűbbektől haladt a bonyolultabbak felé, egészen a két ráadásig, Schumannig és Brahmsig.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés