„semmi a világon nem teszi szükségessé az embert, csak a szeretet.”

(Werther)

A szívet jelentő német Herz szó 133 alkalommal fordul elő benne – rögtön az első bekezdésben háromszor –, és a lélek (Seele) is 77-szer. Előtte ilyesmi nem volt. Goethe Wertherével megszületett az érzelmeitől szenvedni tudó, a viszonzatlan – viszonozhatatlan, pl. társadalmi konvenciók miatt – szerelembe akár bele is haló fiatal férfi irodalmi alakja. Előtte küszködni tudó férfi volt, katona, csábító, uralkodó, vallásos, pajzán, satöbbi. Rómeó sem ugyanaz, hiszen ő szinte gyerekként egy viharos, pár napig tartó szerelem után öli meg magát, azt gondolva, hogy Júlia halott. Utána majd még jön a dekadens dandy ésatöbbi, de addig sok víz lefolyik majd még a Szajnán. (A szerzői tudatosságot jelzi, hogy az 1774-es létrehozást követően Goethe átdolgozta a könyvét, és az a változat, amit ma olvasunk, 1787-ben jelent meg, ekkor tűnt el a német eredeti végéről az 's' betű, így lett a végleges cím: 'Die Leiden des jungen Werther'.)

Az újdonság ereje nem kicsi. Ennek az érzésnek korábban szinte kizárólag kellemes oldalát ismertük. A vallásos és középkori udvari kultúrában ilyen nincs, még Lancelot és Trisztán is másképp vigasztalhatatlan, a profán irodalomban (lásd: Udvariatlan szerelem, szerk. Bánki Éva és Szigeti Csaba, 2006, Prae Kiadó) a határátlépés, a test örömei voltak inkább meghatározóak. Werther azonban olyan erősen foglya lesz érzelmeinek, mintha egy furán módosult Nárcisz-történetben lenne: itt a Lotte iránt érzett szerelem maga a víz, amiről nem tudja levenni a szemét, és amibe belefullad. Korábban az ember ura tudott lenni magának, ez talán az első pillanat lehet, amikor irányíthatatlanná válik az egó.

Goethe Werthert olyan, a képzőművészet és az irodalom iránt érdeklődő polgárként mutatja be, aki nem vehet részt a magasabb származású nemesek társasági életében, de szívesen van a paraszti világ képviselői közt. Olyan réteg tagja, amely a korabeli német fejedelemségekben nem lehet vezető, de már nincs legalul. Felfelé viszonylag zárt a társadalmi rendszer, melyben lecsúszni azonban nem lehetetlen (erre utal az is, ahogy Werther családjának is el kellett hagyni a meghitt helyet, hogy egy kibírhatatlan városba költözzenek). Nem a társadalom vezetői közé helyezi a szerző, azok más feladatokkal vannak elfoglalva, és nem is azok közé, akik a munka mennyisége miatt nem tudnak elég időt fordatani a művelődésre. Goethe tehát ad időt Werthernek a szenvedésre, nem tölti ki a szolgálat a mindennapjait. Nem akarja azonban egyedinek, kivételesnek mutatni főszereplője tettét, alá is húzza, hogy mások is hasonlóan szenvednek a viszonzatlan, viszonozhatatlan szerelemtől – ráadásul nem csak a műveltebb emberek körében. Szó esik a rövidke műben két alakról is, akik a szerelemtől megbolondulnak: egy parasztlegény, aki gazdasszonyába volt szerelmes, majd elbocsátották, és mikor hallotta, hogy utóda megkörnyékezné a nőt, megölte a férfit féltékenységből. Továbbá találkozik Werther egy olyan férfival, aki abba őrült bele, hogy Lotte apjánál volt írnok, szerelmes lett a lányba, és elbocsátották állásából.

Wilhelm Amberg: Felolvasás Goethe Wertheréből

Mikor ezeket átgondolja az ember, megfordul a fejében, vajon miért történhetett meg ez a kaland Werther és Lotte közt. Mit él át Lotte? Ezt nem mutatja meg Goethe, ő szinte kizárólag Wertherrel foglalkozik. Érdekes volna az ő szemszögéből látni, vajon miért engedte be rendszeresen a házukba a férfit, mikor jegyben járt Alberttel. Hiszen Werthernek így rendszeresen alkalma nyílt a testvéreivel játszani, azoknak mesélni, nekik vacsorát adni, egyszóval valódi emberi viszonyt kialakítani a családdal is. Vajon miért voltak Lotte szavai néha kétértelműek, miért nem zárta le az utat Werther előtt még akkor, amikor a szerelem ki sem alakult szerencsétlenben. A szöveg vége felé próbálkozik ezzel, de sikertelenül, mivel akkor már rég elveszett a férfi ép elméje. Ám ez sem egyik pillanatról a másikra történik, bőven vannak arra utaló jelek, hogy „belebolondul” Werther: ezeket vajon zaklatásnak éli meg? Vagy hízeleg mindez neki? Teljes mértékben nem lehet naiv, hiszen ott van ugye a korábbi, elbocsátott írnok esete is... Vajon a távolról érkezett, hasonló társadalmi státuszú emberrel kötelező volt ezt megtenni? Kellemetlen volt Lotténak, hogy ilyen heves érzelmeket váltott ki, de nem voltak rá szavak a korban, melyekkel elutasíthatta volna a másikat?

Átjárás a regények közt

Wertherrel úttörő volt Goethe, de az életművön belül lett folytatása az alaknak. Míg Werthernek nincs keresztneve, levelezőpartnerének-barátjának nincs családneve. Én már régóta úgy olvasom, hogy Werther a Vonzások és választások Eduardjában élne tovább, ha nem pusztítja el magát. Ott a feleség neve érdekes módon szintén Charlotte, akinek egy korábbi házassága után Eduard lehet a férje. Ott megtudhatunk egyet-mást arról is, hogy Charlottét milyennek képzeljük el, illetve látjuk őt is cselekedni, halljuk őt is elmélkedni arról, hogy hogyan is kellene élni. Már felnőttként, második alkalommal kezdhetik el az életüket, otthont teremthetnek maguknak. Itt Charlotte józan érveit, melyek minduntalan megelőznék a bajt, Eduard érzelmi alapú döntései írják felül. Így a szerelem itt is mindent felforgat, míg végül Eduard meghal a szíve választottja után, aki ezúttal viszont már nem Charlotte. Eduard tehát az a Werther, aki megpróbál „rendes életet élni”, kicsit gyakorolni az önfegyelem erényét, de másodjára is egy nálánál nagyobb erő áldozatává válik.

Johann Heinrich Wilhelm Tischbein festményén a középkorú Goethe látható