Borisz Akunyin, egyik kedvenc krimiíróm három kisregényét tartalmazza az a kötet, amit az Európa Könyvkiadó A Víz bolygó címmel jelentetett meg. Csak röviden szólok róluk, egyenként, rögzítve az olvasást.

A címadó kisregény a leghosszabb, s igen akciódús kalandregényként olvasható. A tenger mélyéről a világot irányítani szándékozók körüli konfliktusokat felvonultató szöveg alapkérdése engem személyesen annyira nem érdekel (Akunyin kivételesen nem is hozza nagyon közel, talán a terjedelem miatt): feláldozható-e vajon a jó ügy érdekében akármennyi ember is, vagy nem? A történet az előző századelőn játszódik, nyilvánvaló a párhuzamba állítás a korabeli világjobbító szándékokkal, és tudjuk, a lenini válasz a vérfolyam volt – Akunyin azonban megmarad a legeslegnemesebb humanizmus pártján. Főszereplője, Eraszt Petrovics Fandorin és hű társa, a japán Masza közti viszony árnyalódik, mivel egyértelművé válik, hogy Masza az a személy, aki Fandorin életét végigkíséri majd (és fordítva). A kötet kalandregényügyi irodalmi ihletője Jules Verne lehetett.

Az Egy fehér vitorla. Nosztalgikus detektívregény című következő elbeszélés bizony érzékletesen szembe állítja a Nyugat emigráns lakójának és a Kelet országában maradtak világát. Ahogy Fandorin Masza nélkül Párizsból az Ural felé távolodik (ebben a személyes ügyben egyedül kell nyomoznia), egyre inkább belesüllyedünk a reménytelenségbe, a helyi kényurak világába, melyben azért jól jön a harcművészeti tudás. Ismét találkozunk azzal az orosz, de magyar irodalomból is jól ismert problémával, hogy míg Nyugaton tömegek kívánják a „fejlődést”, és emiatt könnyebb haladónak lenni, Keleten ez minden egyes embernél személyes döntés kérdése, és akármi is a döntés eredménye, eleve kudarcra ítélt személyes sorsok következnek belőlük. A híres kierkegaard-i bonmot kifordításával: ’légy haladó, meg fogod bánni; ne légy haladó, azt is meg fogod bánni; légy haladó vagy ne légy, mindkettőt meg fogod bánni; vagy haladó vagy, vagy nem, mindkettőt megbánod.’ Fandorin itt egy volt szerelme halála után nyomoz. A Fevrónia anyává felszentelt áldozatot brutális kegyetlenséggel ölték meg, amit Fandorin szeretne megbosszulni. Bosszúja tervezése, s a nyomozás közben folyton kifejti afölött érzett örömét, hogy nem keresztény, s így megnyílt az út a megérdemelt büntetés kiszabása előtt. Az elbeszélés legnagyobb szépsége épp az, amikor szembesül Fevrónia anya, azaz korábbi szerelme szellemi hagyatékával, mely mélyen gyökerezik a krisztusi és a szerelmes szeretetben, és ami rádöbbenti a nyugatos Fandorint arra, nem önbíráskodhat önhittségében, még személyes érintettség esetén sem, nem helyezheti az emberi méltóság fölé magát.

A Merre hajózzunk? Félkegyelmű detektívregény címet viseli a harmadik, legrövidebb elbeszélés a három közt. Ez is kiváló kalandregénynek mutatkozik, Fandorin itt színésznő felesége elől szinte menekülve keveredik nyomozásba, (a nőt Maszára bíz, így nem is találkozunk a későbbiek során a japánnal). A kalandos nyomozás határvidékre sodorja, Oroszország lengyel lakta részére, valamint a határon túlra, az Osztrák-Magyar Monarchiába. A nyomozás során igen érdekes pszichológiai tudást mozgósít a tettes megtalálásához, amit egy olyan zsidó nyomozótól tanult, aki zsidó társadalmon belül elkövetett bűnök kiderítésével foglalkozott. (Szép leírását kapjuk a regényben az egész Európát átszövő zsidóság – ma úgy mondanánk – párhuzamos társadalmáról.) Ám a legérdekesebbnek az elbeszélés csattanója bizonyul, ahol kiderül, mennyire jelentéktelen is tud lenni egy mégoly izgalmas nyomozás is a világtörténelem sorsfordító eseményeinek tükrében, s mégis, ez „jut” az embernek, ezt a munkát végzi felelősségteljesen, ebben is ki tud teljesedni.

Borisz Akunyin: A Víz bolygó, Budapest, Európa Könyvkiadó, 2018, fordította: Iván Ildikó