Meglepő harmónia alakult ki a Zeneakadémián 2024. november 30-án: énekes, zenekar, közönség és a teljesen megtelt intim helyszín úgy találtak egymásra, ahogy az ritkán történik meg Budapesten – de talán más nagyvárosokban is.

Bruno de Sá férfiszopránt régóta figyelem, de csak felvételekről. Ma este hallottam először élőben. Érdemes megnézni, hogy fejlődik, egyre pontosabb lett mind ritmusban, mind intonációban, olyannyira, hogy ma este két apró hibát találtam csak benne, de ezeket vétek is megemlíteni. A közönség már rögtön az első darabot óriási tapssal jutalmazta, joggal. A zenei motívumokat, frázisokat szépen felmutatta, ívet adott nekik, gyönyörűen, észrevehetetlenül vette a levegőt, a hangerővel nem kérkedett, de nem is fukarkodott. 

Ahogy haladtunk előre, egyre többször kapott tapsot a Jarosław Thiel csellista vezette zenekar is. (Ugyanis az de Sá nem minden darabban szerepelt, sokszor hallottunk „csak” instrumentális kamarazenét.)  Már csekély létszámuk is mutatta (ha valaki a nevükből nem következtette volna), hogy a kisebb terekre specializálódtak, romantika előtti darabokkal. A főként magyarokat, de mellettük mindenféle nációt képviselő közönség tehát hangos elismeréssel díjazta azt a figyelmet, amit egymás iránt tanúsítottak, a pianissimótól a fortéig terjedő dinamikát.

De Sá játszott is a közönségnek, a lehető legjobb értelemben. Igyekezett meglepni, először fehér zakóban, majd a szünet után kockás öltönyben jelent meg. Énekelt a színpad közepéről, a közönség mögül, a színpad jobb és bal oldaláról, és mindezt kiszámíthatatlanul tette, mégis csak jól sültek el ezek a játékai. Egyszerűen örömet okozott a játékosságával, még az is a zenével való örömteli viszonyából adódott, amikor a ráadásban a vibrátót cseppet elnyújtotta, és kacsintott hozzá. 

A darabválasztásról szeretnék még annyit elmondani, hogy ezen az esten a későbarokk utáni zene dominált, és mindez azt tette egyértelművé, hogy de Sá nem akar birokra kelni a legnagyobb kontratenorokkal vagy férfiszopránokkal. Nem akarja azt mutatni, hogy a leghíresebb áriákat ő is elő tudja adni. Inkább megismertet a zeneirodalom kevésbé centrumban lévő részeivel, Mozarttól is olyat választva, ami nem lerágott csont. (Ide kattintva megtekinthető a ma esti menü.) És ezeket úgy tudja elfogadtatni, hogy tombol a közönség.

Ezekért az alkalmakért, estékért érdemes koncertre járni. Aki ilyet hallhat, nemet fog mondani a konzervzenészek és konzervzenék turnéjára, lábával szavazva, és a szünetben elhagyva a termet. Apropó: az est második felében többen voltunk a teremben, mint az elsőn: azt a néhány üres széket is elfoglalták, amelyekből előtte hiányoztak: kiderült, lekésték az elejét, de türelmesen kivárták a második részt.