Balogh Endre
2018. 01. 16.
Bemutattuk: Rózsa utca, retrospektív
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Bemutattuk: Rózsa utca, retrospektív

Korán érkeztem január 11-én, csütörtök este Mohai V. Lajossal a bemutató helyszínére, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba, és ez jó volt. Tudtunk beszélgetni, valamint bemutatott Kiss Imre igazgatónak, aki pár termen végigvezetett a múzeumban. Különösen az udvar volt elragadó, no persze Nagy Elek, alias Ínyesmester időszaki kiállítása. Az est előtt megismerkedtem még Saly Noémivel, aki ugyanott muzeológus, és elmesélte a Hopp Ferenc Múzeum „Sanghay – Shanghai” című kiállításához írt tanulmányának sorsát, melyet egy cikk erejéig kimazsolázott egy szerző az Indexre (amit a portál szerkesztősége elismert). Nagyon örültem annak, hogy az ügy tisztázását követően az ollókezű szerző és Saly Noémi megbeszélték, szent a béke, mindketten nyitottak a későbbiekben akár az együttműködésre is. Vita lezárva, szakmai együttműködés lehetősége előtt az út megnyitva.

A bemutatón csupa nagykanizsai vagy somogyi-zalai illetőségű ember vett részt. Szakolczay Lajos Nagykanizsán született, Péntek Imre Nagykanizsán él, Hóvári János történész nem messze Somogyból származik. Ők hárman működtek közre a könyv bemutatásán, természetesen a szintén nagykanizsai származású szerző, Mohai V. Lajos jelenlétében.

Mohai V. Lajos és Szakolczay Lajos

Szakolczay Lajos az est során többször kiemelte a kötetindító, A százegyedik út című eposzát. Mint mondja, „a konkrét helyekben való megmártózás is (Sétakert, Ménesi úti Eötvös Collegium, stb.) … a végtelenséget, az idő végtelenségét juttatja eszünkbe. Evvel a valóságosnak tűnő álomgesztussal az édesanya is megdicsőül: „Anyám körömcipője hegyével / kötötte össze a konyhakő mintáit az univerzummal”. Összefoglalóan elmondta, hogy a hatszáznegyvenegy sort kitevő vers (megszámolta) önmagában is teljes egész, de a ciklusnyi költeményekkel bővülve bemutatja Moha V. Lajos, az esszéista-tudósnak sem akármilyen költő valódi arcát. „A Hádész címere (Rózsa utca, retrospektív – Oratórium) rövidebb verseket fog egybe, míg a Hádész parancsában, a Melancholia nostalgicában, a Chandleri helyekben, a Magas labdák levéve és a Lerakni makacs terhemet című líradarabokban ugyanaz az önismerő fáklya”.

Péntek Imre, Hóvári János, Mohai V. Lajos és Szakolczay Lajos

Péntek Imre egy korábbi Mohai-kötetre vezet vissza, a Szeptember végén áhítat utolsó versei, mint mondta, „megpróbálják összegyűjteni ezt a világvégi – lezáruló hangulatot. Legalábbis értelmezni azt a csapdahelyzetet, amelybe az évek belecsalták a szerzőt.” Pedig az elejéről indul a könyv, a gyermekkortól. A tudat kialakulásának fázisától, az iskolakezdés elégikus képeivel folytatva, „a gázolajszagú padló, a múltból itt ragadt rekvizitumok.” Péntek rámutat, hogy ez bizony a periféria költészete. A Rózsa utca értelmezése pedig egyre csak bővül, végül: az utca „parányi mítoszok együtthatója”. A narráció szerint az eposzban elhagyja a főszereplő ezt az utcát, és az is lényegi változás, mint minden lépés, csak egy lépés a vég felé. Ahogy Péntek Imre zárta a mondandóját: „kevés olyan művel találkoztam, amelyik ilyen „termékenyen” foglalkozik az elmúlás rejtélyével”.

Péntek Imre, Hóvári János, Mohai V. Lajos és Szakolczay Lajos

Hóvári János sorsa jó ideig hasonlított a szerzőjére: Nagykanizsa környékéről származott, Budapesten az Eötvös Collegiumba került, ott váltak ismerősökké, többször járt Nagykanizsán a Rózsa utcában, találkozott a szerző nagymamájával és anyjával. Meghatározó nőalakokként írta le őket. Aztán rámutatott arra, hogy az a generáció, melynek tagjai, már nem vett részt a második világháborúban és az 1956-os forradalomban, viszont a Kádár-kort volt alkalma jól megismerni. A rendszerváltoztatással nagy reményeik, terveik voltak, melyek zöme utólag nem nevezhető megvalósultnak. A szerző fiatalságát, majd felnőtt életét így történelmi kontextusba helyezte Hóvári. És természetesen ő is elmesélte, amit az előtte szólók is: az a Rózsa utca, melyről a könyvben szó van, ma már nem létezik, lerombolták, hogy helyére lakótelep épülhessen. Ami szép metaforája annak a sorsnak, melyet a szerző és kortársai még láttak.

Mohai V. Lajos a bemutató végén elmondta, a Kanizsai Hidegház, a temetőben található ravatalozó kapcsán kell még írnia. Szakolczay Lajos pedig még hosszan mesélt a különleges nagykanizsai zsinagógáról, annak felújításának fontosságáról.

Csekélységem a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból átsétáltam az Óbudai Társaskörbe, hogy meghallgassam Mozart Don Giovanniját Philipp György koncepciójában előadva.

A bemutatott kötetecske címlapja


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés