2017. 11. 27.
Hibák a Babilon Berlinben (13., 14. rész)
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hibák a Babilon Berlinben (13., 14. rész)

13. rész. Ez csak kérdés: nem érthető semmiből sem, semmilyen előzményből, hogy Szorokina milért meséli el családja aranyának történetét Gereon Rathnak, mikor azt először látja, és a nyomozó semmilyen kényszernek nem teszi ki.

Ez ismét csak kérdés: ha Gereon „gyógyszere” most már olyan erős kábítószer, hogy szúrva kell beadni, és egy egész órára elrepül a világból, akkor a későbbiekben gyakorlatilag nem tudna dolgozni a kieső egy órák miatt, és mégis azt teszi. Nem magyarázzák meg ezt semmiképp.

Szorokina

14. rész. Charlotte Ritter a halak hűtésére szolgáló kamrában van a hidegben. Kihallgatása után visszakapja a kabátját. Később látjuk, ahogy kabát nélkül fagyoskodva alszik, majd olyan jelenet is van, amikor rajta van a kabát. Miért venné le, ha fázik? Valószínűleg azért, mert a jelenetet leforgatták úgy is, és véletlenül az maradt benn a vetített változatban.

Seegers tábornokot a sajtó előtt akarják lebuktatni, mint a fekete árnyékhadsereg létrejöttéért felelős személyt, aki aláírta a szállítólevelet az Oroszországból harci gázokat szállító kocsikra. Megjelenik Hindenburg, azt mondja, hogy vigyünk némi poroszos szellemet a játékba, azaz észt, és elviszi magával Seegerst. Így a sajtótájékoztatón csak annyit lehet mondani, hogy a nyomozás érdekei miatt mégsem lesz nagy bejelentés. A következő pillanatban Seegers egyedül távozik, újságírók őket faggató gyűrűjében – és nem értjük, miért nem Hinednburggal húzott el, mikor az ment érte; nem világos tehát, miért kellett a legmagasabb szinten megmenteni a számonkéréstől, majd magára hagyni a sajtóval.

Bosszantóak ezek a hibák, mert egyébként továbbra is rengeteg az élvezet és a tanulság, és nem olcsó cucc…


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés