2017. 03. 10.
A mocskos történelem domesztikálása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A mocskos történelem domesztikálása

Kondor Vilmos alighanem a magyar Borisz Akunyin, Gordon Zsigmond pedig az ő Eraszt Petrovics Fandorinja. Mindkét íróra jellemző, hogy a (közel)múlt történelmi eseményeibe helyezik főszereplőiket, akik ott természetesen valami titok nyomára bukkannak. Ha pedig rábukkannak, akkor megkísérlik megfejteni, a kutatás során pedig rengeteg olyan utat járunk be velük, melyek otthonosabbá, ismertebbé teszik a történelmünket. Közös a szerzőkben az is, hogy egy zárt politikai rendszert követő időszakban (kommunizmus/szocializmus) írnak, és nem ítélik meg ideologikusan a múlt összefüggéseit, történéseit, hanem egész egyszerűen adottságnak veszik őket. Tehát sosem azt olvassuk, hogy a gaz elnyomó cári Oroszország, vagy a tömeggyilkos kommunisták – vagy a gyengeelméjű és maradi Horthy, vagy a tömeggyilkos kommunisták. Mindkét írónál emberek vannak. Bár Kertész Imre óta tudjuk, az egyedi sorsok megléte, a sorsunk saját kézbe vétele lehetetlen, nehéz, s kérdés, egyáltalán van-e. Viszont ha elfogulatlan történeteket olvashatunk a közelmúltból, akkor arról a történelmi helyzetről tudunk beszélni, hogy az akkori emberek miképp igyekeztek boldogulni, vagy épp kinek hogyan illeszkedik a családtörténelme ebbe az egészbe. Ugyanis ha ideologikusan olvassuk a történelmet (ami a mindenkori hatalom érdeke), akkor a személyes történetek elnyomatnak, ahogy diktatúrában a személy. Egyszer csak nem szabad azt mondani, hogy mi történt az apánkkal; azaz már azt sem szabad gondolni, hogy volt-e, van-e testvérünk. A diktatúrák ideologikus olvasata épp az ilyen családi történeteket, családi értelmezéseket akadályozzák meg, holott ezek volnának azok, melyek a dolog természetéből fakadóan a természetes okosság kiindulópontjai. Mert ha apám ilyen vagy olyan volt, azt a testvéremmel meg tudom beszélni. Ahogy nagyanyáink történeteiből is erőt meríthetünk saját magunk számára. A történelem domesztikálása, végeredményben familiarizálása ezeknek a könyveknek az egyik legfontosabb tétje. És ennek elengedhetetlen velejárója, ha a közösségképzésről, a közösség tudásának gyarapításáról van szó, hogy sokan ismerjék meg a műveket. Azaz valamely tömegműfaj szerint is lehessen olvasni őket. Nem véletlen tehát, hogy mindkét szerző könyvei a populáris krimi műfajához kapcsodnak. És nem öncélúan: mindketten szórakoztatni és nevelni is akarnak – úgy, hogy legjobb pillanataikban a szórakoztatás nehézségeit magukra vállalják, a nevelődést viszont ránk bízzák, nem didaktikusak, nem ítélnek ilyennek vagy olyannak bizonyos történelmi eseményeket.

Épp itt van a bibi az eddigi legjobb – és bizonyos okok miatt a legkevésbé jó Kondor-könyvvel. A szerző tudásának fitogtatásaként hat az, amikor a normális elbeszélői nyelvből egy fejezetre úgy ír, mintha egy történetbe ágyazott hamiskártyás szlengszótár készülne. A kevesebb nem lógott volna ki ennyire, több lett volna. Vagy amikor a történelmet nálunk is jobban akarja ismerni, amit mi elfogadnánk örömmel, ha nem oktatólag mondaná az arcunkba: a mélyszegénységben a szálak felgöngyölítésében segítő fiatalemberről kiderül, hogy Cziffra Györgynek hívják. Ennek a műfajnak a tudálékosság és a műveltség fitogtatása a legnagyobb ellenségei közé tartozik. Kemény kezű szerkesztőt kívánunk minden jó írónak, ez a mai nap posztjainak tanulsága, lásd A lány a vonaton című könyvről írottat is.

Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest,  Libri Kiadó, Budapest, 2016

Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés