Bizonyára sokan emlékeznek arra a tankönyvi mondatra, hogy nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. Hasonlóképp van ez a novellával és a kisprózával: nem minden kispróza novella, de minden novella kispróza. Szabálytalan műfaj, nem könnyű írni, Dragomán Györgynek az Oroszlákórus című könyvében azonban találni jó pár sikerült darabot: novellát is és egész rövid, „egypercest” is. 

A szerző a mágikus realizmus, sőt, néhol egyenest a mágikus szocialista realizmus jeles képviselője. Szinte minden egyes darab traumát dolgoz fel: csalódás, megcsalás, veszteség, elnyomás, országváltás, az emberi kapcsolatok nem zökkenőmentes alakulásai, az öregedés megtapasztalása. Édesbúsak, melyek nyomán az édes nem émelyít, de a bús hatására sem vágjuk fel az ereinket. Hol az egyik, hol a másik kerül túlsúlyba. Legjobb darabjaiban van valami plusz: a fájdalmas humor az elvált szülők közt tébláboló felnőtt férfi történetében, A seprűben, az ordenáré önirónia a Hevimetálban, gyerekkori morbiditás (A vaslétra), a nosztalgiát szentimentalitás nélkül felmutató Hallevesben.

Jól elkészített, nyelvileg jól megformált darabok, sokan magukra ismerhetnek bennük, ha szerettek már.

Dragomán György: Oroszlákórus, Magvető, 2015

(A könyvajánló az Orvosok című magazin számára készült írás átdolgozott változata)