Tóth Krisztina Világadapter című verseskötetével a teljes világot akarja venni, vagy inkább átalakítani a maga nyelvére. A címadó versben öniróniával él: egy képzelt ’világadapter’ helyett a vers hőse egy sálat vásárolt, a sál tönkrement – így ma sincs eszköze az egész világhoz, viszont akkoriban fiatal volt, „és jól állt az a sál”. Fiatalon tehát majdnem elhitte, hogy van egy kulcs a mindenséghez, de drágállotta, s inkább valami olyasmit vett, ami a múló idővel maga is elmúlik. 

Ez az egyik fő témája a kötetnek, a múló idő. A Világadaptert lapozva a versbeszélő személyes eseményeivel ismerkedünk, melyek nagyrészt valamilyen hiányból építkeznek: a szerelmes hiánya, az apa hiánya, a tisztelet, a megértés, a megfelelő cselekvés hiánya. És nem egyszer magunkra ismerünk a soraiban, mintha mi lennénk az elbeszélő. „Ha nem érzed, hogy megvetnek, épp becsapnak / – mondtad este az ágyban. Szerelőkről / beszélgettünk, szeretkezés helyett.” A könyvben négy ciklus van, az első kettő inkább a fenti hiányból kiinduló verseket tartalmazza, a harmadik, Tanítvány címűben az elbeszélő intertextuális szerkezetekkel él jócskán – Dantétól József Attiláig rengeteg költőre ismerhetünk rá. A negyedik ciklus részben az apa gyógyíthatatlan rákbetegségével kapcsolatos reflexiókat tartalmazza, s itt tűnik a versbeszélő hangja a leginkább személyesnek.

Tóth Krisztina: Világadapter, Magvető, 2016

(A könyvajánló az Orvosok című magazin számára készült írás átdolgozott változata)