2010. 09. 21.
OJD elbűvölt humorával, éleslátásával és csacsiságaival
Olyannyira, hogy kijegyzeteltem a legmeghatározóbb részeket az interjúból
OJD Faludyról az Irodalmi Jelennek
Kedvenc szövegrészeim:)
„rengeteg közös vonás volt bennünk, és nagyjából ugyanazok a dolgok érdekeltek. A klasszikus korok kultúrája, a humor, az erotika, a duhajkodás. Nem volt nehéz megtalálni hát a közös hangot. Főként hogy Faludy nagyon fiatalos volt. Öregeket nem is engedett maga köré, mert nem akart a derékfájásról és a nyugdíjról beszélni. Benne volt minden marhaságban. Ivott, cigarettázott, poénkodott, habzsolta az életet, nem tudom, figyeltétek-e meg, hogy sosem érzelgősködött, nosztalgiázott. Ő történeteket mesélt, nem a múltat búsulta. A történetek pedig remekek voltak. Nem sírta vissza ifjúságát, mert ifjúnak érezte magát. Eric Johnson − aki pedig nehéz ember volt − is hamar föloldódott. Gyakran látogattam meg őket, hölgyekkel, haverokkal s mindig remekül zsúroztunk. Rengeteget malac történet hangzott el − nőkről − hogy ők hogyan viszonyultak egymáshoz, az ő dolguk, soha nem esett szó férfiszerelemről. A két derék humanista lator sportot űzött a nők fölfektetéséből, miközben persze egymást szerették. Pajzán történeteknek magam sem voltam híján soha. Talált a szó.
Voltunk nyaralni együtt Tunéziában is, Faludy, Eric, Lanczkor Gábor meg én. A reptéren, a duty free-ben vásároltunk egy hatalmas táska tömény italt, Faludyra való tekintettel fölengedték a gépre, Tunéziában pedig nem kötöttek bele. Két hétig dőzsöltünk, egy nap pihenés, olvasás, beszélgetés a kultúráról, egy nap részegeskedés, marhulás. Szó, ami szó, matuzsálemi kora ellenére Faludyval úgy lehetett szórakozni, mint a korombéli cimborákkal.”
„létrejöhetett a Nagy Bevonulás, 2000 októberének végén.
Hárman fogtunk össze a nagyszabású esemény kivitelezéséhez, Szőcs Géza, Márkus Barbarossa János meg én. Géza pénzt szerzett és fölkészült a moderálásra, Barbarossa is beszállt lóvéval, sőt, egy patinás Ford-limuzint is vásárolt erre az alkalomra, és ő volt Faludy büszke sofőrje. Én meg a szervezés konkrétumait vállaltam be, a marketinget és a stáb verbuválását. Faludynak úgy kellett bevonulnia, mint a magyar költészet élő fejedelmének. Azóta is büszke vagyok, hogy milyen hisztériát sikerült generálnunk. Több száz fős közönség ünnepelte Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, és majd mindenkinek csorgott a könny a szeméből, mikor a Fejedelem fölolvasta az Óda a magyar nyelvhez című himnuszt. Erről beszélt két hétig egész Erdély, erről cikkeztek a lapok, minden erről szólt.”
„Ott van például a Karoton című Faludy-regény. Annak idején magyarul íródott, de angolul jelent meg s a magyar kézirat elveszett. Faludy − nem tudom, miért − nem tartotta nagyra, évekig könyörögtem, hogy adjuk ki. Nos, tekintve hogy az angol fordítás nagyon gyenge volt, egy amatőr fordítóhölgyemény munkája, majdnem minden, ami Faludy-stílus volt benne, elveszett. Rekonstruálni kellett Faludy félelmetesen erős és színes nyelvezetét és a mögötte dobrokoló érzelmeket. Ehhez pedig író kell, nem csak szerkesztő. Gyönyörű munka volt, és a magyar irodalom visszakapott egy hátborzongatóan szép mesterművet. Faludy nagyon boldog volt, én pedig nagyon büszke.”
„A Tankönyvkiadó fölkért, hogy mind a 8, mind pedig a 12 évfolyam számára írjak tankönyvfejezetet Faludyról és szerkesszem meg az idevágó miniantológiákat is. Őszintén szólva döbbenettel szembesültem a mintaként elküldött irodalomtankönyvekkel (én erdélyiekből tanultam), eme borzalmas textusoknál jobban semmi sem riasztaná el az irodalomtól a diákokat. Ez esetben mellőztem a stílusimitációt, és leírtam a lényeget szépen, érthetően, magyarul. Szerintem Faludynak minden esélye megvan, hogy az új generációkat megragadja. Érthető, ellentétben a kortárs magyar irodalommal, izgalmas, humoros, erotikus és mélyen érzelmes (ellentétben a kortárs magyar irodalommal).”
„az e-mail és a blogok korszakában nem kell túl okosnak lenni, hogy belásd: nem mindegy, hogyan írod meg azt az e-mailt vagy azt a blogot vagy akár azt az sms-t, ha hatni akarsz vele. Ez a korszak kedvez a kreativitásnak és kedvez az irodalomnak is.”
„Rengeteg mesélnivalóm volna, és egyúttal egy ilyen könyvben megmagyarázhatnám, miért olyan jelentős alkotó Faludy György, miért tartom Ady Endre mellett a 20. század legnagyobb magyar költőjének, és esszézhetnék arról is, hogy mi az igazi irodalom és miért kellene azoknak, akik tollat, illetve billentyűzetet ragadnak, példaként tanulmányozniuk Faludy írás- és életművészetét. Meg is írom egyszer, egyelőre azonban hadd fussák ki magukat azok, akik Faludy hátán akarnak kis pénzt szerezni és elérni azt, hogy fölfigyeljenek rájuk. Most még túl nagy a káosz, túl sok a szarkeverés Faludy körül. De majd eljön a letisztulás ideje, a bulvár is lekopik róla, és akkor majd jövök én is. Számos egyedi dokumentum van a birtokomban és erdélyi barátaink birtokában, levelek, versek, fényképek és többnapnyi filmanyag. Nem bulvár hülyeségek, hanem igazi irodalomtörténeti dokumentumok. Akárcsak a Karotont, ezeket sem hagyom elveszni.”
„A magyar kánont mindenféle erkölcsök és ideológiák nyomorították évszázadokon át. A kereszténység korlátoltsága és prüdériája, majd a kommunizmus ostoba setétsége, majd a rosszul értelmezett liberalizmus. Meg a magyar narancs szindróma, a kicsike, savanyú, de a miénk. Mikor Balassi Bálint a gügye versikéit írogatta, Shakespeare egy azóta is fölülmúlhatatlan életművet tett le az asztalra, mégis a magyar diákot órákig kell untatni Balassival. De Molnár Ferenc, aki Hollywoodban is érvényesülni tudott, csak másod-harmadrangú szerzőként jelenhet meg a tananyagban. Az angolszász irodalom módfelett tiszteli Stephen Leacockot, de a magyar kánon Rejtő Jenőt kaszton kívüli, vicces ponyvaírónak tartja, és Karinthyt is inkább bájos bohócként könyvelik el, mint zseniként. A magyarországi polgár, ha az erdélyi irodalom témája merül föl véletlenül, áhítattal rebegi az egy ismert isteni Sütő András nevét, aki valóban kiemelkedő stilisztikával fogalmazta feljelentő leveleit, melyekkel a neki nem tetsző kollegáit a rendszer karmaiba lökte, ám szépirodalmi munkásságát a mai ifjúság magasról leszarja, és nemsokára az érdektelenség kukájába kerül, az őt méltán megillető helyre.”
„Aztán a temetés… Fábry Sándor volt a legjobb, míg mindenki más patetizált (még én is), Fábry zsebre dugott kézzel poénkodott, és igaza volt, Faludy sosem nyavalygott, és ha tehette volna, vidám temetést rendez magának, papok nélkül, hatalmas ivászattal. Karinthy mellé temették. Mekkora buli lesz itt − szóltam el magam félhangosan. Míg ők kánkánt járnak odalent, mi „riasszuk föl az éji baglyot egy kánonnal” − hogy Shakespeare-t idézzem.”
OJD Faludyról az Irodalmi Jelennek
Kedvenc szövegrészeim:)
„rengeteg közös vonás volt bennünk, és nagyjából ugyanazok a dolgok érdekeltek. A klasszikus korok kultúrája, a humor, az erotika, a duhajkodás. Nem volt nehéz megtalálni hát a közös hangot. Főként hogy Faludy nagyon fiatalos volt. Öregeket nem is engedett maga köré, mert nem akart a derékfájásról és a nyugdíjról beszélni. Benne volt minden marhaságban. Ivott, cigarettázott, poénkodott, habzsolta az életet, nem tudom, figyeltétek-e meg, hogy sosem érzelgősködött, nosztalgiázott. Ő történeteket mesélt, nem a múltat búsulta. A történetek pedig remekek voltak. Nem sírta vissza ifjúságát, mert ifjúnak érezte magát. Eric Johnson − aki pedig nehéz ember volt − is hamar föloldódott. Gyakran látogattam meg őket, hölgyekkel, haverokkal s mindig remekül zsúroztunk. Rengeteget malac történet hangzott el − nőkről − hogy ők hogyan viszonyultak egymáshoz, az ő dolguk, soha nem esett szó férfiszerelemről. A két derék humanista lator sportot űzött a nők fölfektetéséből, miközben persze egymást szerették. Pajzán történeteknek magam sem voltam híján soha. Talált a szó.
Voltunk nyaralni együtt Tunéziában is, Faludy, Eric, Lanczkor Gábor meg én. A reptéren, a duty free-ben vásároltunk egy hatalmas táska tömény italt, Faludyra való tekintettel fölengedték a gépre, Tunéziában pedig nem kötöttek bele. Két hétig dőzsöltünk, egy nap pihenés, olvasás, beszélgetés a kultúráról, egy nap részegeskedés, marhulás. Szó, ami szó, matuzsálemi kora ellenére Faludyval úgy lehetett szórakozni, mint a korombéli cimborákkal.”
„létrejöhetett a Nagy Bevonulás, 2000 októberének végén.
Hárman fogtunk össze a nagyszabású esemény kivitelezéséhez, Szőcs Géza, Márkus Barbarossa János meg én. Géza pénzt szerzett és fölkészült a moderálásra, Barbarossa is beszállt lóvéval, sőt, egy patinás Ford-limuzint is vásárolt erre az alkalomra, és ő volt Faludy büszke sofőrje. Én meg a szervezés konkrétumait vállaltam be, a marketinget és a stáb verbuválását. Faludynak úgy kellett bevonulnia, mint a magyar költészet élő fejedelmének. Azóta is büszke vagyok, hogy milyen hisztériát sikerült generálnunk. Több száz fős közönség ünnepelte Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában, és majd mindenkinek csorgott a könny a szeméből, mikor a Fejedelem fölolvasta az Óda a magyar nyelvhez című himnuszt. Erről beszélt két hétig egész Erdély, erről cikkeztek a lapok, minden erről szólt.”
„Ott van például a Karoton című Faludy-regény. Annak idején magyarul íródott, de angolul jelent meg s a magyar kézirat elveszett. Faludy − nem tudom, miért − nem tartotta nagyra, évekig könyörögtem, hogy adjuk ki. Nos, tekintve hogy az angol fordítás nagyon gyenge volt, egy amatőr fordítóhölgyemény munkája, majdnem minden, ami Faludy-stílus volt benne, elveszett. Rekonstruálni kellett Faludy félelmetesen erős és színes nyelvezetét és a mögötte dobrokoló érzelmeket. Ehhez pedig író kell, nem csak szerkesztő. Gyönyörű munka volt, és a magyar irodalom visszakapott egy hátborzongatóan szép mesterművet. Faludy nagyon boldog volt, én pedig nagyon büszke.”
„A Tankönyvkiadó fölkért, hogy mind a 8, mind pedig a 12 évfolyam számára írjak tankönyvfejezetet Faludyról és szerkesszem meg az idevágó miniantológiákat is. Őszintén szólva döbbenettel szembesültem a mintaként elküldött irodalomtankönyvekkel (én erdélyiekből tanultam), eme borzalmas textusoknál jobban semmi sem riasztaná el az irodalomtól a diákokat. Ez esetben mellőztem a stílusimitációt, és leírtam a lényeget szépen, érthetően, magyarul. Szerintem Faludynak minden esélye megvan, hogy az új generációkat megragadja. Érthető, ellentétben a kortárs magyar irodalommal, izgalmas, humoros, erotikus és mélyen érzelmes (ellentétben a kortárs magyar irodalommal).”
„az e-mail és a blogok korszakában nem kell túl okosnak lenni, hogy belásd: nem mindegy, hogyan írod meg azt az e-mailt vagy azt a blogot vagy akár azt az sms-t, ha hatni akarsz vele. Ez a korszak kedvez a kreativitásnak és kedvez az irodalomnak is.”
„Rengeteg mesélnivalóm volna, és egyúttal egy ilyen könyvben megmagyarázhatnám, miért olyan jelentős alkotó Faludy György, miért tartom Ady Endre mellett a 20. század legnagyobb magyar költőjének, és esszézhetnék arról is, hogy mi az igazi irodalom és miért kellene azoknak, akik tollat, illetve billentyűzetet ragadnak, példaként tanulmányozniuk Faludy írás- és életművészetét. Meg is írom egyszer, egyelőre azonban hadd fussák ki magukat azok, akik Faludy hátán akarnak kis pénzt szerezni és elérni azt, hogy fölfigyeljenek rájuk. Most még túl nagy a káosz, túl sok a szarkeverés Faludy körül. De majd eljön a letisztulás ideje, a bulvár is lekopik róla, és akkor majd jövök én is. Számos egyedi dokumentum van a birtokomban és erdélyi barátaink birtokában, levelek, versek, fényképek és többnapnyi filmanyag. Nem bulvár hülyeségek, hanem igazi irodalomtörténeti dokumentumok. Akárcsak a Karotont, ezeket sem hagyom elveszni.”
„A magyar kánont mindenféle erkölcsök és ideológiák nyomorították évszázadokon át. A kereszténység korlátoltsága és prüdériája, majd a kommunizmus ostoba setétsége, majd a rosszul értelmezett liberalizmus. Meg a magyar narancs szindróma, a kicsike, savanyú, de a miénk. Mikor Balassi Bálint a gügye versikéit írogatta, Shakespeare egy azóta is fölülmúlhatatlan életművet tett le az asztalra, mégis a magyar diákot órákig kell untatni Balassival. De Molnár Ferenc, aki Hollywoodban is érvényesülni tudott, csak másod-harmadrangú szerzőként jelenhet meg a tananyagban. Az angolszász irodalom módfelett tiszteli Stephen Leacockot, de a magyar kánon Rejtő Jenőt kaszton kívüli, vicces ponyvaírónak tartja, és Karinthyt is inkább bájos bohócként könyvelik el, mint zseniként. A magyarországi polgár, ha az erdélyi irodalom témája merül föl véletlenül, áhítattal rebegi az egy ismert isteni Sütő András nevét, aki valóban kiemelkedő stilisztikával fogalmazta feljelentő leveleit, melyekkel a neki nem tetsző kollegáit a rendszer karmaiba lökte, ám szépirodalmi munkásságát a mai ifjúság magasról leszarja, és nemsokára az érdektelenség kukájába kerül, az őt méltán megillető helyre.”
„Aztán a temetés… Fábry Sándor volt a legjobb, míg mindenki más patetizált (még én is), Fábry zsebre dugott kézzel poénkodott, és igaza volt, Faludy sosem nyavalygott, és ha tehette volna, vidám temetést rendez magának, papok nélkül, hatalmas ivászattal. Karinthy mellé temették. Mekkora buli lesz itt − szóltam el magam félhangosan. Míg ők kánkánt járnak odalent, mi „riasszuk föl az éji baglyot egy kánonnal” − hogy Shakespeare-t idézzem.”