Balogh Endre
2012. 02. 09.
Teljesítmény, ötlet, koncepció: verseny az állami forrásért?
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ha nem érdekelne és érintene a magyar kultúráról, művészetről folytatott nyilvános beszéd, nem foglalkoznék azzal, amit Csáki Judit írt L. Simon Lászlónak nyílt levélben, majd nyilatkozott az Irodalmi Jelennek. De felkorbácsolt, egyetértésre és ellentmondásra késztetett, mivel fontos témákat is érint, melyek szellemileg, érzelmileg és anyagilag egyaránt bevonnak. 

Egy laza sztorit szeretnék elregélni először, mielőtt a tárgyra térnék. Ha jól emlékszem, 1999-ben az akkori NKA-ban jártam, ha így hívták, a folyóirat-támogatási osztályon. Épp előttem érkezett Fogarasi Zsolt, a Sárkányfű című folyirat főszerkesztője – azért, hogy visszaadja a lap 800.000 forintos támogatását. Mi – a Prae irodalmi folyóirat, a nyomtatott változat – 400.000 forintot kaptunk, én emiatt közelítettem örömmel. Zsolt meglepetésemre azt mondta, korábban majdnem a dupláját kapták, valamint a Soros is adott pénzt, az ELTE HÖK is, most meg csak ez van, így ez kevés, köszönik, de visszaadják, ebből nem lehet. Dzsízösz, gondoltam, és megkérdeztem a hivatalnokot, nemelehetnee a miénk, jóra használnánk. A válasz: ez sajna megy a nagy közös kasszába. Tanulság? Sárkányfű nincs, nagy közös kassza azóta is van, mi sem szűntünk meg.

2011 decemberében a József Attila Kör Irodalmi Egyesület (JAK) akkori elnökeként lepődtem meg azon, hogy az új NKA új, irodalmat érintő kuratóriumai létrejöttéről szóló három szavazás egyikére kaptunk csak meghívást. Ahogy a másik fiatal írószervezet, a FISZ is. A Szépírók Társasága eggyel több alkalommal lehetett jelen mint a JAK és a FISZ. A Magyar Írószövetség viszont mindenhol ott volt, ahogy a Makovecz-féle Akadémia is, valamint az MTA (hogy az utóbbi magát az MTA-t jelentette volna vagy a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiát, nem tudom, mert egy alkalommal sem jelentkeztek a szavazásokon). Ez azért volt fontos szavazássorozat, mert a most döntő kuratóriumokat állították össze. Azokat, melyek potenciálisan az állami pénzek igazságos és minőségelvű szétosztásában jeleskedhetnek a közeljövőben. (Szerintem állami pénz nélkül nincs jó kulturális élet, ahogy magánpénzek és fogyasztói pénzek nélkül sincs, erről máskor.) L. Simon László a jelölőbizottságok szavazásához úgy állította össze a fent említett, szavazni meghívott szakmai szervezetek körét, hogy szinte csak jobboldali szimpatizáns szervezetek delegáltjai lehessenek a befutók. A miniszter bölcsességére bízta L. Simon, hogy egyensúlyt teremtsen, ám ez nem sikerült. Ez szerintem azért nem helyes, mert a művészet nem pártpolitikai kéződmény, a szakmai szervezetek sokféleségét a jelenlegi kurátori összetétel nem tükrözi. A kuratóriumok ettől még hozhatnak felelős és jó döntéseket, de kijelenthető, hogy kevesebb eséllyel, mintha más szervezetek is képviseletet delegálhattak volna, mint ahogy a magasabb biodiverzitás elvének megfelelően ez korábban volt. Az NKA átalakítását (kurátorok mandátumuk lejárta előtti elküldését, az új rendszer kialakítását) L. Simon László vállalja, gondolom, mérlegelte a negatív és pozitív hozományokat, és úgy döntött, ahogy.

Alig négy éve, 2007-ben az NKA úgy döntött, jó szándékkal, valamint a nagyközönség javára, hogy elindítja a Revizort – megtehette, hiszen megvolt hozzá a hatalma. Nekem nagyon nem tetszett. Miért? Mert már létezett a kultura.hu mint minisztériumi portál, a művészetekről különböző online oldalak is szóltak, voltak, melyek egy (pl. Litera, Film.hu, Színház.hu, etc.), s voltak, melyek több művészeti ágat tárgyaltak (pl. prae.hu). Ezekből szerintem egy kulturális – hírstart/hírkereső-szerű – hírgyűjtő portált kellett volna létrehozni, és a független tartalmak szerkesztőségeit megerősíteni egy online médiával foglalkozó jelentősebb odafigyeléssel. Ezt, vállalva akár a prae.hu támogatásának veszélyeztetését, elmondtam az NKA akkori elnökének, Harsányi Lászlónak, sajnos nem jártam eredménnyel (ahogy utódjánál sem, talán most...). A később történtek engem igazoltak: a hatalom által létrehozott Revizor mára megpróbál a függetlenek közé kerülni, beszállni a forrásokért folytatott versenybe.

Amiben korábban nem vett részt, nem kellett pályáznia jó ideig, így kapott néhány év alatt százmillió forintot közelítő összeget. És ne tessék félreérteni: a szerzők-szerkesztők szellemi teljesítményét nem bírálom, közülük sokan nálunk, a prae.hu-n kezdtek közölni/közölnek ma is, és a Revizor mint műhely teljesítménye is nagyon jó. Nekem az az elv nem tűnik demokratikusnak, mely szerint egykor reflektálatlanul elfogadták a hatalom kegyeit, ma pedig tiltakoznak, pedig még meg sem vonták ezeket. A visszatetszést növeli, hogya hasonló minőségen dolgozó és mennyiséget előállító prae.hu (cikkszám ötéves átlagban: évi 3800, amiből saját kritika-tudósítás-interjú, stb. átlagosan 900, de tavaly 1000 körül volt) mint versenytárs a Revizorhoz képest szinte a tizedéből létezett (a szerzők a Revizorhoz képest tizedéért dolgoznak, s személyesen: 2006 óta a családi kasszánk 6-8 millió forintja bánja a létét). Most is jelentősen kevesebb állami mecenatúrából részesedik. Sőt, olyanok is vannak, mint pl. a Kulter vagy a Félonline, melyek egy tudtommal semmit sem kaptak eddig. A versenyben fontos megismerni a versenytársakat, azok helyzetét is –: és amíg valaki hatalmon van, meg kell kérdezni a többieket, esetleg segíteni őket, együttműködni kell velük, mert előfordul, hogy közösen kell kitalálni valamit, fellépni valami mellett-ellen, etc.

Mit érdemel az a bűnös, aki nem csak egy művészeti ágat szeret tanulmányozni? Nos, ő a látszat szerint minden kultúrpolitikus gyűlöltje – már ha az eddigi kultúrpolitikát nézzük. 10 és 15 millió forint körüli támogatással számolhattak az egy művészetre specializálódott médiumok, míg a többel is foglalkozót általában nem tudott kezelni a rendszer, 2-3 millióval gazdálkodott. (A Revizor 20-30 millió állami forintra számított, amiért nem kellett pályáznia.) Az egy műfajhoz kapcsolódóak komfortosan kijönnek 10-15 millió forint körüli mai pénzből, a több művészeti ágban mozgók 25-35 millió támogatás körül, fölött teljesítenek jól. Az ennél jóval több már nagy pénz, a mindenkori hatalomról szól, annak kegyeltjeiről. De ha sikerül olyan kritériumokat kialakítani, melyek segítenek eligazodni köztük, akkor könnyű eldönteni, melyik mit tud.

Néhány javaslat ezen kritériumokhoz. (A minőség a legfontosabb, ebből a szempontból a folyóiratkollégium tagjainak véleménye fontos;ha jó a tartalom, akkor további szempontok is vannak.) A látogatottság, valamilyen objektívnek tekinthető mérőszám szerint; nem odapasszoló subdomainek nélkül a magyarországi traffic rank pl. az alexa.com szerint, ami az oldal népszerűségét mutatja (pl. index.hu: 5., prae.hu: 5789., revizoronline.com: 13925. legnépszerűbb magyar tartalom), nézni lehet a beágyazottságot (index.hu: 7860, prae.hu: 438., revizoronline.com: 219 oldalra van belinkelve). Mérni lehet azt is, milyen funkciók vannak: milyen web2-es alkalmazások futnak rajta, van-e közösségi médiában beágyazottság, ezt gondozzák-e, sat-sat. Persze egy ilyen kritériumrendszer kidolgozása és működtetése éves-kétéves felülvizsgálatra szorul. Az is lényeges, hogy egy ilyen kritériumrendszer bizonyos szempontból biztonságot ad a jelenlegi portáloknak, ami jó, mert kiszámíthatóbb környezetben tudnak dolgozni. (Az újonnan létrejövő portálok-honlapok szempontjából meg rossz, mert sokat kell fejleszteni, sok tartalmat kell létrehozni, míg elérik a régieket, itt fontos a kollégium tagjainak a szerepe, ha a verseny túlságosan korlátozottnak tűnne, és újak segítésével lehet a kontraszelekciót megakadályozni.) Mérni lehet azt is, ahogy Judit írja, mekkora összegből jött ki egy szerkesztőségi tartalom.

A print, azaz a nyomtatott média jövőbeni sorsa függ a műfajtól: a kritikákat, interjúkat jobban olvassuk egyelőre neten, mint az irodalmi műveket. Úgy tűnik, az irodalom jobban függ a nyomtatástól, mint pl. a zenei szaklapok. De tovább megyek: szeretném a printmédia reneszánszát is hirdetni. Boldogságot ad. Ha elolvasok egy újságot, tényleg úgy érzem, hogy valaminek a végére értem, több, jobb vagyok – ezt egy honlap nem adja meg. Lényeges itt is, hogy a print média is folyamatosan fejlődik, vannak kísérletezőbb lapok, s vanak olyanok is, melyek több évtizede ugyanúgy jelennek meg – az állandóság sem feltétlenül hiba.

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés