2017. 10. 27.
Berlin noir – német válasz a Trónok harca sikerére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Berlin noir – német válasz a Trónok harca sikerére

A Babilon Berlin című német filmsorozat az eddigi négy rész alapján egyáltalán nem akar PC lenni, eleve pornorgáf az alapprobléma, mégsem bántó, amit az 1920-as évek Berlinjének korhű jelenléte okozhat. Az előzmények, melyeket nem látunk: 1920-as évek, Konrad Adenauer (igen, ő az) Köln főpolgármestereként megbízza közeli ismerőse fiát, Gereon Rath nyomozót azzal, hogy keressen meg egy ismeretlen ok miatt kínos szexfilmecskét, így elkerülhetetlen a mocsok, a testnedvek birodalma.

Az első négy részben megjelent szereplők közül mindenki mindenki ellensége vagy azzá válhat, gyakorlatilag minden második szereplő kettős életet él. Jelen vannak az Első Világháborúban lelkileg is megnyomorított katonák, a háború utáni szegénység és ezzel együtt a kevesek gazdagsága, szex, drogok, zene, erőszak, fegyverek, trockista és leninista oroszok, a Berlinben mindig heves vörösök, az európai népek sokfélesége (magyar beszállító viszi pl. az arakot)… És mindenekfelett alkotói önfegyelem.

Fegyelmezett a színészvezetés, színészi játék, forgatókönyv, jelmezek, külső és belső terek alakítása. Precíz tudást használ a korszakról: a politika, divat, művészetek terén szerzett aprólékos ismeretanyag szinte kitapintható, négydimenziós világot hoz létre. Semmi ironikus viszony a tárgyhoz, és ez jó (legalább nekem).

Kösse fel a gatyáját jól, aki saját terepén akarja legyőzni Hollywoodot vagy az angolszász filmgyártást. A világméretű célközönséggel számoló filmipar a filmes világsztárokra, a legjobb filmes szakemberekre, a bevett terjesztési csatornákra, etc. számíthat, mely mechanizmusok bármelyikén elhasalhat egy alkotás. Bármilyen jó például egy magyar vagy német film, ha abban nem a fenti működés tükröződik, akkor nagyon lassan és keservesen tud olyan branddé felfejlődni, mint skandináv krimi vagy skandináv metál, melyek bár a periférián keletkeznek, de a centrum is kíváncsi lesz rájuk. A netes és más fizetős csatornák azonban ezen nagyon sokat tudnak változtatni. Ezzel élni kell, mert kijelenthető, hogy egyelőre talán a küszöb alatti útvonalnak tűnik, mégis be lehet jutni a nagypályára.

A Babilon Berlint október elejére, még vetítése előtt, mintegy 60 országban értékesítették, köztük vannak a következők: USA, Ausztrália, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Oroszország, minden skandináv ország, de még Kazahsztán és Ukrajna is. Magyarországon a HBO-n, az USA-ban a Netflixen nézhető. A két évadra számított 40 millió eurós költségvetésével minden idők legdrágább német sorozata. Németország exportslágere a művészetek terén.

Németországban a Trónok harca utáni második legnézettebb sorozatkezdés, mondja a Sky Németország programigazgatója. 

 

Honlap: https://www.babylon-berlin.com/de/

 

Babilon Berlin (Babylon Berlin. X Filme, ARD, Sky, BETA Film)

Rendező: Tom Tykwer (pl. Felhőatlasz, Parfüm), Achim Von Borries, Henk Handloegten

Főszerepben: Volker Bruch,  Liv Lisa Fries,  Leonie Benesch,  Waléra Kanischtscheff,  Dmitri Alexandrov

Volker Kutscher Der nasse Fisch (2007) című regénye alapján a forgatókönyvet Achim von Borries és Tom Tykwer írta

Fotó: Joachim Gern


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés