Nem a szokványos darabok a klasszikus zenei repertoárból. Palojtay János és Szőcs Kristóf az egyszerűbbektől haladt a bonyolultabbak felé, egészen a két ráadásig, Schumannig és Brahmsig. Uránia, 2021. december 29.
A darabválasztás rögtön kimozdít a komfortzónánkból. A (közepesen) művelt tömegek szokásos értelmezési lehetőségei egy viszonylag szűk zenei könyvtárban mozognak: 3-5000 darabnál nem biztos, hogy többet (fel)ismerünk, ha a popzene dalait elhagyjuk. Schubert négykezesek. Négykezesek. Hogy minek négykezesezni, mikor a zongora szólóhangszer? Hát azért, mert a korban a kamarazenélés (a korabeli "jammelés") valahogy így zajlott, így éltek. És Schubert Zselízen, egy felvidéki Esterházy-kastélyban próbált tanítani is ezekkel a darabokkal két grófkisasszonyt – ahol korlátozott volt a művelt nagyközönség, a szórakozásra viszont igény mutatkozott. Még nem vehették elő a gitárokat, ám kéznél volt a zongora. Ezúttal mi is elröpültünk a 19. század első harmadába, Zselízre, Bécsbe, grófi és polgári otthonokba, azok hétköznapjainak zenéjébe. Ez az a zene, ami áthatotta ezeket a mindennapokat, nem feltétlenül a Don Giovanni vagy Beethoven zongoraversenyei – azok ünnepnapokon szólaltak meg, nagyobb apparátussal.
Cseppet idegesítő az első három darab, szinte semmi nyugalom, állandó indulózós rohanás, még a piano ideje alatt is néha van csak kis csendesebb brillírozás. Nőként nem hatódtam volna meg érzelmileg ezektől a daraboktól, a technikai tudás kialakításában viszont segíthettek a komteszeknek, valóban. Ha irodalomhoz akarnám hasonlítani, valamiért nem tudok elszakadni a Max und Moritz-tapadásomtól. (Itt lehet őket meghallgatni, sajnos nem a Palojtay-Szőcs előadásban: 6 Grandes marches D.819 no. 1, no. 2, no. 3
Az első három után helycsere, eddig Szőcs ült a magas hangoknál, most Palojtay jön. Asz-dúr variációk egy eredeti témára D.813. Nem lehet leírni, mekkora megkönnyebbülés az idegeknek az, hogy van piano, sőt: pianissimo is. És ahogy Palojtay játszik, az nem azt jelenti, hogy a halk hangok gyengék vagy erőtlenek volnának: jól megformáltak, bársonyosan kerekek ezek, melyek jelenléte nem kétségbe vonható, ott vannak a maguk csendességével, kérik maguknak a figyelmet. Tetszik az a tétovaság, ami Schubertben megvan, és amit Palojtay is jól megmutat ebben a darabban.
A szünet után, a második részben folytatódik a 6 Grandes marches D.819: no. 4, no. 5, no. 6. Ezúttal Palojtay kezd a magas hangokon. Jóval inkább álmodozóak ezek a korábbi, indulójellegűekhez képest, majdnem azt mondanám, filozofikusabbak, de inkább talán az érzelmes a megfelelő szó. Palojtay pianói továbbra is gyengédséggel teltek, mégis, ha kell, pillanatok alatt van crescendo vagy decrescendo, sőt: alig észrevehető szünet, hogy egy másik dallamív folytatódhasson, vagy akár egy ismétlés is, mely karakterisztikájában kicsit különbözik a korábbi változattól. Összességében: képes fokozni a felüdülés élményét az Asz-dúr variációkhoz képest is. Megvallom, nekem a második rész elején tágra nyílt a szemem, onnantól másképp füleltem, és ez a figyelem már a koncert végéig fenntartható volt. Dramaturgiailag is csodás választás, hogy ebben a sorrendben követik egymást a darabok.
Végül a Lebensstürme D.947 következik, ismét visszaáll a kezdeti ülésrend, és Szőcs vezetésével egy precíz, tempóban, dinamikában megfelelő lezárást kaptunk az egész estéhez.
Ráadásként részletet hallottunk Robert Schumann Keleti képek (Bilder aus Osten), op. 66 című darabjából, és egy Brahms-keringőből (Op. 39, ha jól sejtem), ismét Palojtaynál a magasak, könnyedek, képzavarral élve a hangok mintha pillangóként szálldosnának ritmusra.
Végül az Uránia miatt csak egy kis dohogás. Ha ez a Zenei példaképek sorozat, akkor jobban odafigyelhetnének a nagyon egyszerű részletekre. Örültem volna, ha valaki felvezeti, felkonferálja a fellépőket és a darabokat. Megfelelt volna valami olyasmi, mint az Uránia oldalán a leírás, azaz ha valaki rövid és összefogottan képbe helyezett volna minden jelenlévőt, az segített volna (nem mindenki böngészi a webet). Illetve, ha már Steinway a zongora, töröljék le az oldaláról a tapicskolások nyomait, csillogjon, mint Darth Vader maszkja! Különben az egésznek lesz egy kis Szovjetunió-beli kultúrházas stichje. A két zongorista full felülemelkedett ezeken a körülményeken, szerették amit csináltak, ami jó eredménnyel járt.
Fotó: Kis Kata Linda, urania-nf.hu