Görög sorstragédia: egy óriási tehetség küzdelme az ország elnyomó politikájával – felnövekedése az edzővel és a pályatársakkal, párhuzamos élettörténetekkel, keserédes hepienddel: ez a 10 – Puskás. Sorstragédiát írtam, pedig az arisztotelészi poétika szerint komédia, hiszen jól végződik.

De valóban jól végződik? Tallai Gábor és Futaki Attila inkább a folyamatos küzdelmet mutatja be Puskás Öcsi és a politika közt, mint beteljesülést. És a végén hiába a világhír, valahogy mégsem felhőtlen az örömünk...

A képregény 1957-ben, Bécsben kezdődik: Puskás titokzatos párbeszédet folytat arról, vajon visszatérjen-e Magyarországra, vagy maradjon külföldön. A későbbiekben e jelenet előtörténetét, az emigrációba vezető utat tekinthetjük át.

Látjuk a fiatal focista tanulóéveit, régimódi, mégis zseniális mesterét.

Majd következik a politika szorítása. Igazándiból a politikával való viaskodás teszi ki mintegy a könyv kétharmadát, négyötödét: elvtársi cinizmus, bennfentes poénok, kispolgári védekezési mechanizmusok – mindez ismert lehet az idősebb generációnak. A valós és kitalált eseményeken alapuló élettörténetben még egy csábítási kísérlet is elfér (nem árulom el, hogy sikeres vagy sikertelen volt, ehhez bizony kézbe kell venni a könyvet). A Puskáséval párhuzamos élettörténet a Pulyka becenevű válogatott játékosé, akit kivégeztetett Rákosi Mátyás – figyelmeztető jel, döntő érv a sorsfordító pillanatokban. A politika még a pályán is jelen van: adott a játék lefolyásával kapcsolatban az elvárás a Szovjetunió elleni meccsen. Az eredmények szintén a politikai kommunikáció részét képezik. Látjuk a londoni 6:3-as csodához vezető dicső utat, de az 1954-es vébédöntő utáni mélyrepülést is.

Mindeközben a rögvalóban járunk végig: a pályán és a politikusok szobáin kívül füstös kiskocsmák, felesek – Futaki rajzainak köszönhetően szinte érezni az ócska lőré ízét, azt, ami még Cseh Tamás asztalán is ott volt pár évtizeddel később.

Ahogy az író ír, a rajzoló rajzol, a focista mindig labdázik: Puskás a könyvben rengetegszer nekiáll dekázni, még üveggel is, jelezvén, hogy mi az, ami őt igazán érdekli a világban. Ilyen rejtett tartalom még a férfibarátságot vázoló szeretetteljes humor az ifjúkori edző és Puskás apja közt, de Öcsi szemtelensége is.

A könyv végén ismét Bécsben vagyunk, a kör tehát bezárul, megerősítést nyer a döntés: igen, az emigráció az egyetlen lehetséges út, még akkor is, ha nem tudni, mi sül ki belőle, mert Öcsi akkor a gödör legalján van. Az ezt követő Hosszabbításban aztán kiderül, hogy a mélypontról tovább lehetett lendülni. Harmincon túl, legyőzve elhízott testét, Madridban Puskás, immár más becenéven – Pancho – ismét a legjobb lett.

A siker, a görög komédia alapjául szolgáló jó vég azonban keserédes, mert hiába érezzük át a sportoló befektetett munkáját, már nem azzal a csapattal, nem azokkal az emberekkel érte el az eredményeket, akikkel megküzdött ezekért, és nem azok örülnek a mindennapokban a sikerének, akik közül ő jön. Végül tehát a politika győzött. Vagy mégsem?

Tekintsük át újból a sztorit. Adott a disszidálás után egy pillanat Puskás életében, amikor eldöntheti: folytatja külföldön a karrierjét vagy „hazajön” Magyarországra. Ő, visszatekintve az életén, egyértelműen a politika miatt, az előbbit választja, és ezzel a személyes sorsa irányát megfordítja. Életben marad. A feszültség tehát az egyéni és a közösségi boldogulás közti különbségből fakad.

Budapest, KKETTKK, 2021
Köszönet a képkockákért a KKETTKK-nak