Egyszerű kérdésre kerestem a választ tavaly karácsony előtt. Regényben olvastam-e: a 19. századi oroszok nyugati lapokat járattak azért, hogy tisztában legyenek a világ folyásával, viszonyítani tudjanak valamihez. Arra gondoltam, hogy ennek utánajárni többféleképpen is lehet, de a legélvezetesebb talán újraolvasni valamelyik nagyregényt. A Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) rákerestem az Anna Kareninában a szükséges fogalmakra, és láttam, oké, van szó benne róluk, nosza, vágjunk bele.
A kétkötetes könyvet Németh László fordította, a Kriterion 1988-ban Bukarestben készítette az Európa Kiadó 1974-es budapesti kiadása alapján. Védőborítóját valamiért kifordítottam, az így külsővé váló belső oldalára cirill betűkkel írtam a szerző nevét és a címet. Utoljára egyetemi felvételire készülve olvastam, botrányos megjegyzéseimen most sokat és hangosan röhögtem. A felvételire szóló meghívólevél volt a könyvjelző, amit anyám a boríték szerint postán küldött utánam a mi kis falunkból Káposztásmegyerre, a Galopp utcai albérletünkbe.
A művelt Nyugat
Kérdésemre a válasz. Nyugati lapokat Anna és Vronszkij járat, nagyon úgy tűnik, hogy azért, mert ez az ő körükben természetes. Anna kifejezetten azzal a két céllal olvassa őket, hogy Vronszkijnak szellemi társa lehessen, és hogy tudja, milyen egyéb könyveket rendeljen, Vronszkij pedig azért, hogy a legújabb vívmányok szerint rendezhesse el a birtoka ügyeit. Ott van még nevesítve Szvijazsszkij (akit talán a könyv leginkább meglepő jellemzésével ír le Tolsztoj, érdemes megnézni), nos, ő azért olvassa az idegen lapokat, hogy képben legyen, politikai céljai vannak. Levin Szvijazsszkijnál találkozik mindenféle nyelvű sajtótermékkel, sőt, tőle vesz magához külföldi könyveket is, neki a célja az, hogy gazdálkodásával kapcsolatos kérdéseire választ kapjon, majd idővel a regényen belül arra a következtetésre jut, hogy a nyugati szellemi élet nem általános igazságokat fogalmaz meg, mert azok Oroszországra nem érvényesek. (Még a muzsikok, a parasztok taníttatása is kérdéses. Egyszer valaki kapcsán elhangzik, hogy a muzsik félúton van az ember és az állat közt – vajon nem így gondolkodnak a cigányokról sokan ma, és az ő nevelésük lehetőségeiről?)
Ennyivel tehát el is intézhettem volna a dolgot. Ám természetesen elkezdett érdekelni több minden, ami a fentiekkel is kapcsolatban van.
Nem volt más választása (?)
A regény alapkérdései közé tartozik, hogy milyen embernek látjuk Annát, aki elhagyja a férjét egy másik férfiért. Viktor Sklovszkij Tolsztoj-könyvének vonatkozó részeit is átlapozva világos lett, amit gondoltam: Anna alakja a könyv több évig tartó írása (kb 1872/3-1877) alatt sokat változott, és nem csak a neve (hívták Tatyjana Sztavrovicsnak is). Végül, véli Sklovszkij, azért lehetett Anna, mert Tolsztoj pár kilométerre saját otthonától látott egy ilyen nevű nőt, aki egy bizonyos Bibikov miatt érzett szerelmi bánatában vonat elé vetette magát, a szerző látta a nyitott koponyát és a mezítelen holttestet. Saját viszonya is változott az idő során: korábbi kéziratverziókban kifejezetten ellenszenvesnek jellemezte, („undorító nőszemély”), majd 1876-ban már azt írja nővérének, hogy „gyermekemmé fogadtam”. A regénybeli alak is változik: szerint a könyv elején rögtön gondoskodó, másokért tenni akaró és tudó, fiáért aggódó, kedves ember, aki eleinte nem hangsúlyos a műveltsége, mint később lesz, tehát itt valami elmozdulást is felfedezhetünk. (Nem lehet véletlen, hogy a nők jogairól, nevelésükről két helyen is szó esik a regényben.) Férje mint egy idegen él mellette, Vronszkij viszont belehabarodik, folyton sóvárog utána, ezt ki is mutatja, és Annában megszületik a válasz erre, a szerelem, és szinte mindent eldob érte. A kivétel a fia. A csapdahelyzetet nem a két férfi közt választani nem tudás eredményezi, hanem az, hogy sem Vronszkij, azaz a szerelem nélkül, sem az apa által magánál tartott fia, tehát az anyai érzelem nélkül nem tud élni. Szelleme és nőisége mégis kiteljesedik. Vronszkijjal az új kórház, a gazdaság felépítésén, etc. úgy dolgoznak ketten, mint Eduard és Charlotte a Vonzások és választásokban. Minden szakmai kérdésre azonnal választ ad, épp a nyugati könyvekből szerzett szakismeretekre támaszkodva, ez a csúcspont, orosz nőideál is lehetne a 19. század végén. Goethe regényéhez képest itt a szereplők nem házasságban élnek, Karenin válást elutasító döntése végleges lesz, így ők nem is élhetnek abban, ezzel pedig megszűnik a közös élet tervezése, mindkét fél egyre inkább a problémákat látja a másikkal való kapcsoltban, Anna pedig beleőrül fia hányába és a Vronszkij elveszítésének lehetősége okozta feszültségbe, a teljes magány lehetőségébe. A sokra hivatott, művelt arisztokrata nő magasából zuhan alá, és kerül a vonat kereke elé.
Maria Alekszandrovna Hartung, Puskin lánya is Anna egyik mintája volt
Ö.Sz.N.H. – I.N.R.I.
A regényben is kimondott módon a fentiekkel ellentétesen fejlődik egy másik, a Kitty-Levin szál. A művelt magyar olvasó Ottlik Iskola a határon című regényéből tudja, hogy az igazán jó barátok fél szavakból is megértik egymást. Ezt is felül lehet múlni: Levin és Kitty újbóli egymásra találásuk estéjén bonyolult mondatokat írnak le úgy, hogy csak a szavak kezdőbetűjét használják, mégis hibátlanul megértik egymást. Tolsztoj maga feleségének is próbált hasonló levelet írni, de az nem értette, így a megfejtést is el kellett küldeni neki... Érdekesség, hogy a rövidítés közösségi használata természetesen nem újkeletű az európai kultúrában, az I. N. R. I. (Iesus Nazarenus Rex Iudeorum) rengeteg kereszten szerepel. Az itteni feltűnése azonban magántermészetű, és mondhatni előzmény nélküli, azaz nem hivatkozik egy nevelésen vagy kulturális közmegegyezésen alapuló rendszerre. Viszont a kapcsolat nem marad meg ebben a forró egyetértésben, a szerző azonban nem hagyja ennyiben: pár hónap elteltével még ugyanolyan szerelmesek, mégis, a jószándék ellenére nagyon gyakori a súrlódás köztük. Egy alkalommal Levin például rövidíteni akar a hazafelé vezető úton, hogy fiatal feleségét minél korábban láthassa, de a rövidítés, mint olyan sokszor, eltévedéssel jár, és félórás késéssel, ami miatt az őt váró feleség kétségek közt van, hol is lehet a férje, és ezt szóvá teszi. A harmónia nem magától van meg köztük, mutatja Tolsztoj, annak ellenére sem, hogy a két ember természete jól illik egymáshoz, és tényleg örömmel figyelnek a másikra, a problémákat is mindig szépen megbeszélik.
Unokák körében
A közvetlen életből és a saját lelkéből
Vronszkij hol csélcsap katona, hol amatőr festő, majd modern gazdálkodó vagy politikai ambíciókkal rendelkező nemes. Talán csak Anna iránti vonzalma tart ki végig. Az előzőek közül az a fejlemény, hogy festő lesz az olaszországi jelenetben, teljesen előkészítetlen, úgy gondolom, igazából azt a célt szolgálja, hogy Tolsztoj a poétikájáról beszélhessen egy profi és egy amatőr festő munkája felhasználásával. Vronszkij megfesti Anna portréját, ami mindenkinek tetszik. De megfestetik egy valódi festővel is, akinek a képe olyat tud mondani Annáról, amire korábban nem gondoltak volna, holott benne van az arcában. (Tolsztoj portréját a Tretyakov képtárnak festették 1873-ban, írja Sklovszkij, szerinte akkor már kész az itáliai fejezet.) Tolsztoj Vronszkijt nevetségessé teszi, mint „művészi” igényekkel bíró embert, és rámutathat a szerinte hiteles művészi poétikára. Vronszkijnak feladata lenne „közvetlenül abból meríteni ihletet, ami a lelkében van” de őt „nem a közvetlen élet ihlette, hanem a közvetett”.
Ivan Nyikolajevics Kramszkoj portréja Tolsztojról a Tretyakov Képtár számára, mely a regény írása elején készült
Levinről sokan mondják, hogy a szerző önarcképe lenne, de érdekes volt, s ezt szintén említi Sklovszjkij, hogy Kittynek volt még egy testvére, Natalja, akinek Lvov nevű férje van. Bár a család nincs kidolgozva, de hogy komolyak voltak vele a szerző szándékai, az abból is látszik, hogy a Lvov név a Levre utal, ami szintén Tolsztoj keresztneve.
Van, ami nem sokat változott
Mai szemmel nézve mondhatjuk, hogy a regényben elég sok van az életközepi válság tipikus példáiból, döntési helyzeteiből. Meglepő, hogy a szereplők, akik kapcsán a kérdések felmerülnek (főleg Levin-Kitty, Anna-Vronszkij), 20-30 évesek, legfeljebb 40. Az azonban, hogy ki hogyan érzi magát 40-50 évesen, Levin bátyja életkora kapcsán konkrétan megfogalmazódik: „az emberek csak Oroszországban tekintik magukat ötvenesztendős korukban aggastyánnak, Franciaországban az ötvenéves ember azt tartja, hogy dans la force de l’ âge van, a negyvenéves pedig - un jeune homme.” Miért is beszélnek erről, illetve miért is hozom fel? Mert nem elhanyagolandó kérdés, hogy milyen életet élnek a szereplők, milyen életet fognak élni pár tíz év múlva, és ebbe az is beletartozik, hogy testileg milyenek lesznek, nem csak az, hogy szellemi frissességük megmarad-e. Hozzátenném, hogy egyik kedvenc Houellebecq-regényem vége felé, a Szerotoninban, amikor már nagyon kövér a főszereplő, akkor azt olvastam, hogy már a 80 kilót is elérte a súlya. Ezt sajtóhibának véltem, és megkerestem Tótfalusi Ágnes fordítót: kiderült, hogy az eredetiben is ez áll, egy átlagmagasságú franciának a 80 kiló már rettenetesen sok. Ennyit a Nyugat franciái és a Kelet oroszai (magyarjai) közti különbségről.
Egy kis morgás a fordítás kapcsán
Németh László bár nem mai, de szépen gördülő fordításában van meg a könyv, így is olvastam. Élvezettel, ám néhány dolog fura volt. Először visszajött az emlék: ennél a könyvnél ismertem meg az ’elért’ szót, ami valójában azt jelenti, hogy ’megért’. Ezt később az életben nem használtam. Ellenben megértettem a fontoskodókat, akik az ’elért’ szót használták, ma is modorosnak tartom, külön kontextus kell, olyan szereplő, hogy hiteles lehessen. Aztán megütötte a szemem, hogy XY ’lelkének karjairól’ olvasok. Majd az, hogy mindenütt szinte pálinkát isznak, holott tudtommal vodka fogyott. Végül pedig az, hogy a ’tűnik’ szó (a valami valamilyennek látszik értelemben) helyett mindig a ’föltűnik’ szerepel (általában múlt időben). Ezeket szóvá is tettem közösségi portálon, és jó segítség érkezett. A ’lelke karjait’ később elhagyták, írta meg Nényei Pál. Majd Gy. Horváth László műfordító arról tájékoztatott, hogy Tolsztoj pálinkáról nem ír, 28 alkalommal van szó viszont vodkáról az orosz regényben – erre a MEK-ben ellenőriztem, 16 alkalommal pálinkáznak, 12-szer vodkáznak. Hogy miért, az továbbra is érthetetlen számomra, talán így akarták közelebb hozni a magyar olvasóhoz a szöveget? Viszont megnyugtató, hogy sem több, sem kevesebb tömény nem fogy, azaz nem került bele még folyadék, de el sem vett belőle Németh László. Széky János aztán azt feltételezte, hogy a szerkesztő ’javíthatta ki’ a ’tűnik’-et mindenhol ’tűnik föl’-re. Bár ez elvileg lehetséges lenne, de ami csak elektronikusan elérhető volt Németh Lászlótól, átvizsgáltam, és elég sokszor szerepel a ’tűnik föl’ a ’tűnik’ helyett, így abban maradtam magammal, hogy itt is egy ma számunkra modorosnak tűnő nyelvhasználatról van szó. Azt már utólag, január 13-án jegyzem meg, nem értem, miért nem 'Anna Karenyina' lett a magyar regény címe, mikor mindenki így mondja, és így lenne talán helyes, ha jól elevenítem fel a középiskolai oroszoktatásból megmaradt tudásomat.
Mindeközben a közösségi médiában megtudtam azt is, hogy új fordítás készül, Gy. Horváth László műhelyében, szinte biztos, hogy nem archaizáló, mai nyelven megszólaló művet kapunk kézbe.
