Egy vidéki városka lakói izgatottan várnak egy onnan régen emigrált személyt, gondolván, megmentheti, örökre kisegítheti őket; ráadásul a városnak van egy lakója, aki ezzel a személlyel annak idején majdhogynem szerelmi viszonyban volt. Ugye ismerős a téma? Dürrenmattnál Az öreg hölgy látogatása a címe.

Krasznahorkai László regényének mintegy a fele erre a sémára épül. Báró Wenckheim Béla lenne a látogató személy neve, pontos kiléte azonban bizonytalan. Annyit tudunk, hogy az irodalmat szereti, gyenge az idegrendszere, s nehezen viseli közvetlen környezetében az embereket. A város polgárainak viszont alig van nevük, csak néhányuknak – ám a titulusuk beszédesebb: Polgármester, Kapitány, Igazgató, Tanár úr… A tömeget nemhogy szeretik a lakók, de ők maguk alkotják.

A település neve, bár nem olvasható az egész könyvben egyszer sem, de ezer és egy utalás alapján visszafejthető: a dürrenmatti Güllenhez kicsit még hangzásban is hasonlítani is tudó Gyula. Abból természetesen egy tapodtat sem enged Krasznahorkai, hogy a város menthetetlenül elpusztul. Viszont a másik ember megértésének és megnemértésének komótos, lassú bemutatása azáltal, hogy hol az egyik, hol a másik szereplőt teszi meg elbeszélőnek, néhol körülményesnek tűnik, másutt mosolyra fakaszt, de mindegyik épülésünket szolgálja. A város pusztulásának apokaliptikus víziója előtt egy túlzásokba eső, negatív prózai himnuszt olvashatunk a magyarokról, az ilyen szövegektől idegen öniróniával: „csak gondoltam, leülök a génnel trécselni kicsit, amelyik a magyarokért felelős”.

A regény során, mint Dante poklának bugyraiban, egyre mélyebbre süllyedő körökben mozgunk, végül minden megkérdőjeleződik, elsősorban a józan ész – talán a humor az, ami, legalábbis, részben, marad.

Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér, Magvető, Budapest, 2016

(A könyvajánló az Orvosok című magazin számára készült írás átdolgozott változata)

Szigeti Csaba részletes elemzése a regényről a prae.hu művészeti portálon