Nem vagyok művészettörténész. Viszont a velem szembejövő jelek értelmezése nem áll távol tőlem. Szalay Miklós Gyilkos mosoly című plakátkiállítását ezért kicsit a plakátszerűség oldaláról vizsgálom.

Egy plakátnak van célközönsége. Ennek a célközönségnek a koncentrált jelenlétét biztosító térbe helyezik azért, hogy el tudjon adni valamilyen terméket. Az ilyen céllal készített plakátok közt silány is akad, de a legjobbakat művészi plakátnak is szokták nevezni. Fontos, hiszen tömegek vizuális képzettségét, gondolkodását befolyásolják, néha jobban, mint akármelyik sokszorosított festmény. Gondoljunk a rendszerváltoztatás Tavarisi konyec feliratú plakátjának tarkójára, vagy akár az Unicum reklámfigurájára, a Hanyistók-szerű fejre, aki csaknem száz éve velünk van. Ezek a plakátok nem mindig a vizuális nyelvet újítják meg, mindenesetre jól kiszámítják, mivel akarnak hatást elérni. Alkalmazott művészet, amiért legtöbb esetben fizetnek is a tervezőnek. (Érdekes olvasmány Bakos Katalin: 10x10 év az utcán. A magyar plakátművészet története 1890-1990 című könyve, melynek recenziója a PRAE.HU-n olvasható.)

Ha az itt látható képek valamilyen terméket szeretnének eladni, akkor az semmiképp valamilyen cég terméke, hanem a saját alkotói munka eredménye. Így ironikus fényben láttatjuk azt a kreatív munkát, amit a plakáttervezők végeznek, aminek a kifelé mutató haszna a tudatos reklám. Kicsit azt is mondják Szalay Miklós képei, hogy nem mások dolgaival, inkább sajátjainkkal kellene törődni végre! Ez lenne az anarchista Szalay, aki felrúg minden szabályt, és médiahackerként viselkedik. Ennyiben elkülönül a hagyományos értelemben vett plakátművészettől minden itt látható kép. Azonban már az irónia is azon alapul, hogy nem akarja teljesen megváltoztatni a világot: elfogadja magát a plakátot mint populáris kifejezőeszközt saját médiumként is. Nem tud, és láthatóan nem is akar megszabadulni a posztindusztriális, globális kapitalizmus teremtette eszközrendszertől. Belülről bomlasztja a fogyasztói társadalmat, mint a kommunisták szokták volt az MSZMP-t.

Azáltal tehát, hogy a plakátokon a saját alkotói fantázia kreatúráit láthatjuk viszont, távolodunk az egyedi festménytől, és közelítünk a sokszorosítás kérdésköréhez. Ezekről a képekről például azt lehet feltételezni, hogy nagy mennyiségben terjeszteni bármelyiket is: médiahack lenne, nem tudnának egyneműen, egyértelműen viszonyulni egyikhez sem az emberek, és zavart okoznának a társadalomban. Ennyiben Szalay Miklós mégis anarchista művész.

Ám megint csak azt tudom mondani, hogy amolyan belülről bomlasztó, kicsit domesztikált anarchista, hiszen egy kávéházban állít ki, nem az utcán. És itt – plakátműfaj ide vagy oda – sokan lehetnek, akik festmény-reprodukciókként értelmezik majd őket.

Nézzük, mit mutatnak ezek a képek. Alapvetően két tartalmi típusra épülnek. Az egyik a társadalomkritikai, ironikus él, mint a környezetvédelmi aktivista Olaj című, a szétszedett horogkeresztet formázó elemekből agresszív lényekként előbújó figurák, akik humanizmust kiáltanak. A hatalom és az ember viszonyát tematizálja a Kilőnek az űrbe és a Kutya vagy. Másik részük inkább ornamentumokkal, ősi jelképekkel dolgozik, mint az Androgün.

Végül pedig a kedvencemről egy pár szót: a címadó, a Gyilkos mosoly című plakát az egyetlen, amely bennem más művet idéz meg. Ugyanis érdekes módon Szalay iróniája a plakátokon nem más alkotások idézésére alapul. Viszont a Gyilkos mosoly az én értelmezésemben, kulturális hagyományomban Szandokánt, a hőst figurázza ki. Egy hőst látunk, aki a kamerába, azaz az őt szemlélők arcába néz, miközben végrehajtja a „hőstettet”, azaz megöli a fenyegető állatot. A gyilkos mosolya – hogy a kiállítás címére utaljak.

Szétnézni a világban, felmérni, mit látunk, és mosolyogni: ez az emberi tanulsága számomra ennek a plakátkiállításnak.

Gyilkos mosoly. If kávézó (1092 Budapest, Ráday utca 19.)
A megnyitó időpontja: 2008. 10. 22. 18:30
Szalay Miklós honlapja