2012. 11. 25.
Elhunyt Kiss Sándor, az első romániai személyi számítógép, a PRAE főprogramozója
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Budapest/Kolozsvár, 2012. november 22., csütörtök (MTI)

Hatvanhat éves korában elhunyt Kolozsváron Kiss Sándor matematikus, az első romániai személyi számítógép, a PRAE főprogramozója - tudatta csütörtökön az MTI-vel a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) sajtószolgálata.

Kiss Sándort hétfőn érte a halál, a monostori temetőben csütörtökön temették el.
Az MVSZ közleménye szerint Kiss Sándor székely eredetű földműves családban született 1946-ban a mezőségi Feketelakon. Szamosújváron érettségizett, Kolozsváron végezte az egyetemet, majd közel négy évtizeden keresztül számítógép-programozóként dolgozott.
Övé a világ leggyorsabb körrajzoló algoritmusa, amelyet a PRAE megalkotása során dolgozott ki.

A Kolozsváron kifejlesztett, PRAE nevű személyi számítógépet 1983 novemberében mutatták be, közel egy évvel megelőzve a Bukarestben készülő rivális gépet. A PRAE főtervezője Patrubány Miklós, az MVSZ jelenlegi elnöke volt.

(Köszönet a figyelemfelhívásért egy, az MTI-nél dolgozó ismerősnek.)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés