Mezítláb lépdel a földön. Mindenki jár mezítláb a faluban. Most, hogy már férje van, gyorsabban, és mindig céltudatosan megy. Nem tudni, otthonról mit hoz magával. Talán ő sincs tisztában vele. Amire vágyik, egyértelmű: meg kell adni a gyerekeknek, amit lehet. Sok munkát vállal. Mindent elvégez, ami csak adódik. Nem jobb másoknál, nem is rosszabb senkinél. Dolog közben a fejében a család jár, nem a munka. A föld érzi a lábát, a por minden lépésnél átgyűrődik a lábujjai közt.

 

Munkások, ismerősök, rokonok közelednek a házhelyhez. Hajnalban kel, hogy megfőzze időre az ebédet a semmiből. Nappal segédmunkásként dolgozik, hordja a vödröket, talicskázik. Nemsokára megszületik a negyedik gyerek. A föld sárgás porral lepi a fiúkat, és Julis lábát is. Semmire nem figyel, csak a család dolgaira. Senkire nem számíthat. Még arra sem, aki úgy tesz, mintha segítene. Férje szereti. Majdnem úgy, mint egy macska. Gyakran eljár, a föld könnyen bírja az ő lépteit is, nem sokat nyom – sovány férfi. Alacsonyabb Julisnál, kicsit.

 

Julis nem iszik, csak cigarettázik, ha van cigi vagy dohány. A falubeli gyerekek nem értik, miért szitkozódik állandóan, ahogy jön-megy. Akármerre jár, bizonyos napokon semmi mást nem lehet hallani, csak azt, hogy szórja az átkokat.

 

Fölépül a házacska. Talán egyedül építi fel, ezt is el lehet képzelni. A férfiak ünnepelnek, isznak. Asszonyaikkal együtt énekelnek, táncolnak. Mulatozás közben a ház mögött valakik basznak, a zaj miatt senki nem figyel oda. Éjfél után mindenki eldől, és kábán alszik. Julis sem rak rendet, csak azt nézi meg, hogy a fiúk megvannak-e.

 

Üres szobájukban, a négy fal közt biztonságban érzik magukat, ezt a házat nem tudja elvenni senki. Valamit a gyerekek is kapnak mindig enni-inni. A legkisebbet Julis éjjel maga mellé veszi a ruhájára, és a testével melegíti. Csak ő törődik a gyerekekkel, Jancsinak túl kicsik még, később is csak inni tud velük.

 

Az jó a földnek, ahogy Julis, az anya mezítláb lépdel rajta. A meleg, sárga homokban a fiúk is megállnak néha, csak úgy, és rácsorgatják sűrűn a porszemeket a lábfejükre. Vagy ránehezednek, és nézik, ahogy kitüremkedik a homok a lábujjak közt. Az iskolában leginkább a foci megy nekik, mert erősek, jól futnak, és mindenki fél közel menni hozzájuk.

 

Felnőnek.

 

Egyikük érthetetlen betegségekkel jár orvoshoz. Sokszor nem a semmi ismerete, hanem maga a semmi sugárzik sötéten az arcából. Néha meglendül hórihorgas teste és hosszú keze. Ő a legnagyobb is, nem csak a legidősebb. Nem számító, hanem kiszámíthatatlan.

 

A második fiú inkább inas, lendületesen tesz-vesz, ezt-azt, ha van neki valamije, jó szívvel ad is belőle. Csak indokolt esetben üt.

 

A harmadikat lovaskocsin látni gyakran. Olyan, mintha gazdálkodna, és valóban, jól kezeli a pénzt, már több lova is van, pedig nem lopja őket. Néha vigyorog.

 

A negyedikről nem tudni semmit. Epilepsziás, rég nincs már a faluban.

 

Julis haláláról mindenki értesül. Agyvérzés. A temetésen sokan jelennek meg. A rengeteg teher, ami korábban a szívét nyomta, mind porrá lesz. Elvegyül a vízben, beletapossák a földbe. Sercegnek a gyertyák, fújja a szél a homokot. Szétszóródik a fák, a bokrok közt minden egyes porszem, külön-külön.

 

A család iszik. Korábban Julis összetartotta, amennyire lehetett, fegyelmezte is őket. Vajon mit szívnak ki az alkoholból az agyak és a testek negyvenhét szűk esztendő során?

 

Nem tudni, milyen méreg van a testben, és mióta van rá szükség. Azt sem tudni, hogy melyik méreg kinek milyen örömet okoz. A gyilkolás vajon mitől magától értetődő? Nem tudni, milyen méreg van a testben, és mióta.

 

Jancsi egy öregedő, szikkadt akácnak dől. A tüskék kiszakítják a ruháját, majd végigkarcolják a bőrét. A fa olyan kemény, mint a vas. Beveri rajta a fejét. Az alkoholtól nem látja, nem érzi sem a kéreg szabálytalanul barázdált dudorait, sem a tüskéket, sem a bunkót. Persze a fa savanykás ízét sem. Tenyerét és arcát is felsértik a lassú csúszás közben az öreg tüskék, egyesek a húsába is belevájnak. A vére kicsorog, rá a karjára, a szőlővesszőlábára: lábai, mint két venyige, térde a csomó, egymáson átvetve, vékony karjai szétállnak.

 

Az apjukat agyonverték, ez biztos, ezt beszélik a fiai. Keményen ütötték, a fejét sem kímélték. Hallatszik a beszédjükön: tudják, milyen, amikor kegyetlenül bánnak az emberrel vagy az állattal.

 

– A kurva életbe, megy az erdőbe, és rátámadnak! – ordítja az egyik.

– A rendőrök szerint baleset. Ja! Baleset!

– Nem tud elbújni a gyilkos – szögezi le Jancsi második fia. – Nincs esélye.

 

A bosszú minden percüket kitölti. Nincs esélyük arra, hogy értelmes életet éljenek. Szép lassan megtudnak mindent a gyilkosság estéjéről. Egyszer minden kiderül a bűnökről, ha nem viszik az elkövetők a sírba. A szóváltás oka: néhány rossz mondat Julisról. Anyjukról, aki a fűben és a fában, a földben, a levegőben, a vízben és a cigarettában is velük van. Jancsi válasza a három szomszéd falubelinek szokása szerint bátortalan dünnyögés volt, de túl komolyan vették, követték az erdőn át, és agyonverték.

 

A fiúknak bőven van idejük. Otthon terveznek, már a jövő a témájuk. Három gyilkossal kell elbánniuk, egyenként. Egy éjjel teszik meg, nem foghatnak gyanút.

 

– Szétverem a fejét a gecinek, bazmeg!

– Ráhúzom a picsáját egy karóra, aztán majd örülhet, hogy agyonütötte az apámat!

– A véres faszát beletömöm a kurva szájába, hogy ki merte mondani anyánk nevit!

 

Az egyik gyilkosnak szétverik a fejét, már az első ütés halálos. Nem véletlen félnek a fiúktól a faluban. A felesége nincs otthon, épp beteg rokonnál jár. Lánya viszont nem menekül a sorsa elől. Piszkos testét földre teperik, betömik a száját homokkal, és mindhárman megbasszák. A vak bosszú áldozata lesz ő is.

 

A másodikat leszúrják, majd belevernek egy durungot a fenekébe és egy éket a fejébe.

 

A harmadikat lovaskocsival kiviszik a sötét erdőbe. Ott eszméletlenségig verik, levágják a nemi szervét, és beletömik a szájába. Dühükben sorra vágják le a többi testrészét is, és mindent a szájába döfködnek. Ordítanak, nem tudnak eltelni a vérrel.