Balogh Endre
2009. 02. 25.
A hét szűk esztendő, avagy lesz ez még így se
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hét szűk esztendő, avagy lesz ez még így se (Megjelenik az Új Könyvpiac márciusi számában.)

A címben megidézett bibliai hely szerint hét bő esztendőre következik a hét szűk. József, aki a fáraó erre vonatkozó álmát megfejti, annak jóváhagyásával nagy tartalékokat halmoz fel. Így Egyiptom esélyt kap arra, hogy túlélje az éhezés hét évét. Jelen írásomban nem igazán az érdekel, van-e nekünk Józsefünk, vagy esetleg lehetett volna. Egy másik probléma fontosabbnak tűnik. A kérdés számomra úgy félelmetesebb, hogy nem a bőség éveiben volnánk-e még. Azaz „nem-e még” a hét kövér tehén időszakát éljük. Vagy az első szűket? És ha még innen vagyunk, netán a küszöbhelyzetben, mi vajon a teendő? Bár kártyavárként omlott minden össze, amit az elmúlt években felépíteni véltünk, így mégis fel kell vetni, van-e még ennél is lejjebb? Mind a közös, mind a személyes vonatkozásokat tekintve, pesti bölcsességgel szólva lehet még ennél is rosszabb – az tehát vigasztaló, hogy ez nem a mélypont.

A közösségi válaszok helyett az egyéni útkeresés mezejére lépve vettem kezembe Triceps Éhségkönyv. Az éhezőművész naplója című könyvét. Aktualitásában már a címét olvasva sem kételkedhetünk. Franz Kafka Az éhezőművész című írása is ihlette az emberélet útjának felére érő Tricepset hosszú és elgondolkodtató performanszának eltervezésében, mely aztán könyv alakban is megjelent, ami ugye arra is utal, hogy célját részben elérte, hiszen életben maradt. 40 évesen 40 napra 40 lehegesztett acélrúd közé vonult a body art művész 4 négyzetméterre, és ételt nem, csak folyadékot vett magához. Naponta a rácsait tisztogatta. Nem csupán Mitugrász Macskajancsik vallottak volna kudarcot ilyen próbatétel esetén, könnyen lehet, hogy a legedzettebbek közül is sokan abbahagyták volna egy-két hét elteltével ezt a belső utazást. De nem Tricepset emelem magasra. Ő a tudat határait tágította ki, előre eltervezett, művészi módon, és nem úgy, hogy mesterséges paradicsomba vezette volna. Sajátos rituáléval megközelítette a halált, és eljutott a lényeges és lényegtelen dolgok szétválasztásának pontjáig. Példája erőt adhat, még akkor is, ha manapság egy művész példája nem sokat jelent. Ide nekem a művészeket, megeszem őket reggelire! – mondja a kor, melyben élünk.

A hét szűk esztendő határán állva, ezen a küszöbhelyzetben többen megneszülünk. A hübrisz nevetségessé lett, az önhittségnek vége. Mindaz, amit folytatható, fenntartható világunknak éreztünk, törékennyé vált, új lehetőségeket kell keresnünk a régiek helyett. Nem látom, hogy másra számíthatnánk, mint a szeretteinkre. Ha bármi haszna van a hét szűk esztendőnek, akkor az ebben van: megerősödhetnek vagy tönkremehetnek kapcsolatok, de langyosak nem maradhatnak. Csak a mellettünk állókra számíthatunk – ahogy ránk is csak a mellettünk állók építhetnek, és papos beszédemben kihangsúlyoznám az együtt töltött idő hasznát.

Triceps performanszára visszatérve. Ha helyzetünkkel összehasonlítva őt hozom fel, egy elem mindenképp sántít: az önkéntesség. Mi ugyanis nem magunk akartuk a hét szűk esztendőt. Még akkor sem, ha öntudatlanul, de hozzájárultunk. Egyébként viszont még a rácsok is megvannak, melyek közt élünk. És, bizony, eljött az ideje annak, hogy a rácsaink tisztogatásával töltsük a napjainkat.

Ha valaki, mondhatnám, Józsefként, mutat nekünk egy archimédeszi pontot, ahol megvethetjük a lábunk, annak adósai leszünk. Amíg ez nincs meg, és most, küszöbhelyzetben nem sok esély van rá, addig az anteuszi imában kereshető a biztonság. Holott nekünk itt, Nyugaton, a cselekvés a mindenünk. Így visszatérünk a kályhához, és végiggondoljuk az életünket. Megvizsgáljuk a vágyainkat, és rendet teszünk köztük. Már most összegyűjtjük mindazt, ami jó. A legszűkebb világunkba, kafkai odúnkba húzódunk vissza, hogy az életet választhassuk. És megváltoztatjuk azt, ami megváltoztatható.

Csöndet kérek! Talán 40 napig. De lehet, hogy 7 évig?

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés