Megdöbbentően új kérdéseket vet fel az a helyzet, amikor a művészetet a politika teszi veszélyessé (v.ö.: a PRAE.HU szlogenjét: „a művészet veszélyes” vs. zenével kínozzák az embereket). A probléma magja az, hogy egyes államokban a hatalom emberek kínzására használ bizonyos műalkotásokat. Ahogy a Magyar Távirati Iroda hírében olvashatjuk: pszichológiai kínzásra használnak fel zenét. Tudom, hogy a zene eleve szoros kapcsolatban áll az örömmel és a fájdalommal, de azt is tudom, hogy ez a fájdalom és öröm személyes aktus eredménye.

Úgy tűnik, hogy a jogi szabályozás jelenleg nem alkalmas ahelyzet kezelésére. Helyette például a nyilvánosság, azaz a média feladata lenne az, hogy megszüntesse ezt a skandallumot.

Ugyanúgy, ahogy a halott szerzőt is megilleti a névhasználati jog, tehát az, hogy megnevezzék, feladatunk az lenne, hogy elérjük: megillessen minden szerzőt, a 70 évnél is régebben meghaltat, azaz a halott szerzőt is az, hogy ne használják mások kínzására.

Azt hiszem, minden egyes könyv, zene, kép, film, épület börtön – ha csak az van. Mert a művészet ösztönösen tudja, hogy nem törekedhet a totalitásra…